Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-01-19 07:20:00

Az elnök és emberei – mi jön Putyin után?

1999 szilveszterén Jelcin leköszönt, és a kormányrudat Vlagyimir Putyinra bízta. A KGB utódszervezetéből „előhúzott” utód 20 év után most úgy próbálja átalakítani a hatalmi egyensúlyt, hogy magát és országát is erősebb pozícióba vigye. Nem ez lenne az első ilyen húzása. A Hetek cikke.

Az elnök és emberei – mi jön Putyin után?

Putyin felemelkedése 1999 nyarán kezdődött. Épp egy évvel korábban, 1998. augusztus 17-én jelentették be az állam fizetésképtelenségét. A csecsen helyzet – öt évvel az első háború után – ismét kiéleződött. Jelcin köre borús kilátásokkal nézett a decemberi parlamenti választások, illetve a következő júliusi elnökválasztás elé. Szergej Pugacsov, a Borisz Jelcin belső köréhez tartozó bankár puccstól tartott, hiszen a képviselőházban már vádat készültek emelni Jelcin és családtagjai ellen.

Miért épp Putyin?

Pugacsov 2015-ben azt nyilatkozta, hogy az „utódhadműveletet” a legszűkebb elit három tagja vezényelte le: rajta kívül Jelcin lánya, Tatyjana Gyacsenko és annak férje, Valentyin Jumasev.

Pugacsov 1990-ből ismerte Putyint, amikor az a szentpétervári polgármester tanácsadójaként tevékenykedett. A jelcini holdudvart („a Családot”) fenyegető veszély elhárításában a bankár az immáron a biztonsági szolgálat (a KGB utódja, az FSZB) élére kinevezett Putyin segítségét vette igénybe. Azt állítja, ő vetette fel Gyacsenkónak és Jumasevnek, hogy 1999 nyarán javasolják Putyint miniszterelnöknek, majd pedig győzzék meg az elnököt, hogy az év végén mondjon le a javára.

A belső körbe egyébként a Család egy másik tagja, a biztonsági tanács helyettes államtitkára, Borisz Berezovszkij vezette be Putyint. Később az ő közreműködésével jött létre az a párt, amely a kiszemelt utód politikai bázisát jelentette, és médiavállalkozásai révén nagy szerepe volt a sikeres választási kampányban.

Putyin hatalomra kerülése azonban nemcsak a kleptokráciát a háttérből irányító oligarchák, hanem a régi KGB-apparátus és a katonai vezetés machinációja is volt. Közszájon forgó információ, hogy a szilovikok, vagyis a rendőrség, katonaság és titkosszolgálatok tagjai, illetve az ezekből a szervekből jövő politikusok szintén Putyin szekerét tolták.

Alexandr Litvinyenko, a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekért felelős egykori titkosszolgálati tiszt szerint drasztikus eszközöktől sem riadtak vissza: amíg 2006-ban Londonban meg nem mérgezték polóniummal, előszeretettel hangoztatta (és a kegyvesztett Berezovszkij finanszírozásával, egy történésszel közösen könyvben megírta), hogy az FSZB szervezte meg az 1999-es, több száz civil halálát követelő bérházrobbantásokat. Az elmélet szerint a csecsen terroristákra mutogató vezetés így szerezte meg a közvélemény támogatását a második csecsen háborúhoz és Putyin miniszterelnöki kampányához.

John Dunlop, a Hoover Intézet kutatója abban egyetért, hogy a merényletek bebiztosították Putyin felemelkedését, és megalapozták a róla mint keményen rendet teremtő, józan, határozott vezetőről azóta csak színesített képet.

Húsz év, két korszak

Az oligarchák hamar megértették, hogy mellényúltak Putyinnal. A külföldi száműzetést választó Berezovszkij és Pugacsov, majd különösen a több év börtönt lehúzó Mihail Hodorkovszkij és Vlagyimir Guszinszkij példájából a legtöbben tanultak. Helyüket új, elsősorban Szentpétervárról jövő szilovikokból és jogászokból álló elit foglalta el. A szűk belső kör tagjai magas hivatali pozíciók mellett nagy állami válla­latokat és állami részesedésű cé­geket kaptak.

A 2000-es évek végére a média irányítása fokozatosan visszakerült az állam kezébe, a képviselő-választásokon pártlistás szavazást vezettek be, a több mint háromszáz ál­dozattal járó 2004-es beszláni túszdráma pedig ürügyül szolgált a kormányzóválasztások megszüntetésének. A változások eredményeképp az összes hatalmi ág egy kremli központ irányítása alá került. Borisz Grizlov, a duma akkori el­nöke ezt így konstatálta: „A parlament nem a párbeszéd helye.”

A politikai és gazdasági káoszba belefáradt lakosság a rendért és – főként az olajárak Amerika iraki invázióját követő emelkedésének köszönhető – jólétért cserébe nem kérte számon a nyugati típusú demokráciamodell mellőzését.

Miután az alkotmány csupán két egymás utáni elnöki ciklust engedélyez, négyéves intermezzo következett. Putyin 2008-ban átadta posztját kampányfőnökének, Dmitrij Medvegyevnek, miközben ő miniszterelnökként látszólag hátralépett, ám az állami kulcspozíciók majdnem teljesen az ő embereinek kezében maradtak. A tétova reformokkal próbálkozó Medvegyev állítólag szeretett volna újraválasztásért indulni, és a pletykák szerint csak Putyin hivatalos bejelentéséből tudta meg, hogy elnöksége véget ért.

Az elnöki székbe visszaülve Putyin nem tudta megismételni korábbi sikereit. Jött két gazdasági válság (2009-ben és 2015-ben), egy politikai (a parlamenti választások tisztaságát számonkérő 2011–12-es moszkvai tüntetések), majd az utóbbi közrejátszott egy külpolitikai krízis kialakulásában is. A Krím annektálása és a kelet-ukrajnai háború (2014) nem voltak kényszerítő erejű döntések, jól lehetett viszont velük példát statuálni, illetve bizonyítani, hogy a Szovjet­unió összeomlását követő mélypont a múlté.

A hazafias lelkesedés azonban elpárolgott, mire 2018 nyarán öt évvel megemelték a nyugdíjkorhatárt. Az emberek ismét az utcára vonultak, Putyin népszerűsége 31 százalékra esett, a 2018 őszén tartott helyhatósági választásokon pedig több régióban leszerepeltek a Kreml által támogatott jelöltek.

Új hatalmi struktúra épül

Putyinnak elvben 2024-ben távoznia kellene, de most úgy tűnik, nem vár addig, és még a 2008-as „kiskapunál” is nagyobb terve van.

Január 15-én ugyanis meglepő bejelentést tett évindító beszédében: alkotmánymódosítást kezdeményezett, ami erősítené a parlament szerepét az államfő által kinevezett miniszterelnök jóváhagyása révén. Természetesen felmerült a két ciklusra vonatkozó korlátozás felülvizsgálata is. Annak érdekében, hogy Putyin a szükséges döntéseket szabadon meghozhassa, a kormány sebtiben le is mondott. Könnyen lehet, hogy Medvegyev az új elnökhelyettesi posztot kapja (a kormányfő pedig az adóhivatalt irányító Mihail Misusztyin lesz).

Úgy tűnik, az Államtanács komoly szerephez fog jutni. Ebben az állam- és a kormányfő, illetve a kulcstárcák vezetői ülnek; vezetője az államelnök. Putyin akár ebben a székben is folytathatja pályafutását. Különösen, ha Belarusz bekebelezése megtörténik, és az Államtanács kerül az új államszövetség élére.

A putyini „irányított demokrácia” nemcsak a vezető személyére, hanem a mögötte álló apparátusra – a szilovikokból és a szakemberekből álló elitre – is épül. Zigar szerint „több száz ember találja ki nap mint nap, milyen döntéseket kell hoznia” Putyinnak.

Az irányított demokrácia túlélése mindenesetre nem feltétlenül az élén álló személytől függ. Az viszont biztos, hogy ez a rendszer zsákutcába kényszeríti magát: egy ponton túl csak a hatalom centralizációját tudja fokozni. Részletek a Hetek pénteken megjelent számában.

Ajánlom

További külföldi híreink