Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-01-10 14:06:00

Ukrán repülő: megkezdték a nyomozást az iráni és az ukrán tisztségviselők

Iráni és ukrán tisztségviselők megkezdték a nyomozást a Teherán közelében lezuhant ukrán utasszállító ügyében - közölte az iráni polgári repülési hatóság pénteken.

 

A vizsgálat fő célja a becsapódás helyszínéről összegyűjtött, megrongálódott feketedoboz adatainak kinyerése és elemzése, amely az IRNA iráni állami hírügynökség szerint már pénteken megkezdődhet. Irán jelezte: egy-két hónapig tarthat az információk feldolgozása, amelyben szükség esetén Oroszország, Kanada, Franciaország vagy Ukrajna is segíthet. A teljes vizsgálat egy-két év alatt fejeződhet be Teherán szerint.

"Inkább Iránban dolgoznánk fel a feketedobozok adatait" - mondta Ali Abedzadeh, az Iráni Polgári Légi Közlekedési Szervezet vezetője. "Azonban ha úgy látjuk, hogy azok károsodása miatt ezt nem tudjuk megtenni, akkor segítséget fogunk kérni" - tette hozzá.

Az ukrán nyomozók több forgatókönyvvel számolnak, köztük azzal, hogy a repülőgépet egy - az iráni hadsereg által használt - orosz gyártmányú Tor rakétával lelőtték. Egy másik lehetőség szerintük, hogy terrorcselekmény történt.

A tisztségviselők közül többen részt vettek a maláj légitársaság MH17-es gépe ügyében folytatott vizsgálatban. A 2014-es szerencsétlenségben a 9M-MRD lajstromjelű Boeing 777-200ER típusú repülőgép 283 utasa és 15 főnyi személyzete életét vesztette. A nyomozók arra jutottak, hogy a gépet kelet-ukrajnai szakadárok lőtték le tévedésből egy Buk-M1-es légvédelmi rakétával.

A TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy egy tízfős szakértői csoport elindult Kanadából Teheránba, hogy segédkezzen a nyomozásban.

Szerdán Teherán mellett egyelőre tisztázatlan körülmények között nem sokkal felszállás után megsemmisült az ukrán légitársaság Boeing 737-es gépe 176 emberrel a fedélzetén. A tragédiát senki sem élte túl.

Az Ukrán Nemzetközi Légitársaság PS752-es járatán többségében Kanadában élő irániak utaztak, de afgán, brit, svéd és ukrán állampolgárok is életüket vesztették a szerencsétlenségben. A katasztrófa órákkal az után történt, hogy Irán rakétacsapást mért a szomszédos Irakban két amerikai katonai bázisra, hogy megtorolja Kászim Szulejmáni iráni tábornok meggyilkolását. Az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnokával az amerikai hadsereg egy célzott légicsapásban végzett előző héten.

Több nyugati kormány felvetette annak lehetőségét, hogy iráni rakéta találta el a lezuhant repülőgépet, vélhetőleg véletlenül. Ali Rabiei kormányszóvivő visszautasította a vádakat, amelyek szerinte az Irán elleni pszichológiai hadviselés részei, és hangsúlyozta: műszaki hiba történt. Rabiei elmondta: minden olyan ország, amelynek állampolgára utazott a gépen, küldhet szakértőket Iránba, a Boeing pedig kifejezetten kérte, hogy bekapcsolódhasson a feketedobozok információinak feldolgozásába.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink