Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-01-07 21:55:00

Az iraki kormányfő azt állítja, levelet kapott egy lehetséges amerikai csapatkivonásról

A levél angol és arab nyelvű változatai azonban nem azonosak, így Irak felvilágosítást kér Washingtontól - mondta Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő a televízió által közvetített kabinetülésen.

Az iraki kormányfő azt állítja, levelet kapott egy lehetséges amerikai csapatkivonásról

Mahdi két nappal az után beszélt erről, hogy a támogatásával iraki törvényhozók olyan határozatot hagytak jóvá, amely követeli az összes külföldi erő kivonását Irakból. Mindezt azt követően, hogy a múlt pénteken amerikai légicsapásokban életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és többek között Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milíciavezér Bagdad közelében.

Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője hétfőn azt mondta, hogy az amerikai hadsereg Iraknak szánt levele, amely kiszivárgott, azt a benyomást keltette, hogy küszöbön áll az amerikai csapatkivonás, pedig csak egy hiányosan megfogalmazott piszkozatról van szó, amelynek célja rávilágítani a megnövekedett csapatmozgásra.

"Rosszul megfogalmazott, a kivonulást sugalmazza. Pedig nem erről van szó"

- mondta.

Abdel Mahdi szerint ha ez a levél valóban egy piszkozat, ahogyan azt amerikai tisztségviselők állítják, akkor Washingtonnak újabb levelet küldenie a helyzet tisztázása érdekében.

 

 

Mark Esper amerikai védelmi miniszter hétfőn és kedden is cáfolta, hogy az amerikai katonák Irakból való kivonására készülnének.

A külföldi erők elsősorban az amerikai vezetésű koalíció tagjaiként vesznek részt Irakban, ahol az iraki biztonsági erőket képzik ki és támogatják az Iszlám Állam dzsihadista szervezet maradék harcosainak fenyegetése ellen.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink