Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-12-08 09:10:00

Roháni: Teherán jövőre kevésbé lesz ráutalva az olajból származó bevételekre

Irán jövőre igyekszik csökkenteni az ország függését az olajból származó bevételektől, hogy ezzel is enyhítse az amerikai szankciók következményeit - jelentette be Haszan Róháni iráni elnök vasárnap az ország parlamentjében, ahol bemutatta a jövő évi költségvetési tervezetet.

Roháni: Teherán jövőre kevésbé lesz ráutalva az olajból származó bevételekre

"Ez a költségvetés azt üzeni a világnak, hogy a szankciók ellenére is irányítás alatt tartjuk az országot" - jelentette ki Róháni. Az elnök bejelentette továbbá, hogy kormánya és Moszkva közt a befejező szakaszba jutottak a tárgyalások egy Iránnak folyósítandó, 5 milliárd dolláros orosz kölcsönről is, valamint 15 százalékos fizetésemelést ígért az állami szektor dolgozói számára.

Beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Izrael nem tudta a szankciókkal meggyengíteni Iránt. A síita állam kormányának fiskális éve 2020. március 20-án, a perzsa újévkor kezdődik.

Irán súlyos gazdasági nehézségekkel küzd azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a 2015-ben kötött, az iráni atomprogramról szóló többhatalmi atomalkut,

és a korábban felfüggesztett, elsősorban az iráni olajszektort érintő szankciókat is újra életbe léptette.

Az országban legutóbb november 15-én robbant ki újabb tüntetéshullám, amelyet az indított el, hogy a kormány váratlanul bejelentette: háromszorosára növeli a benzin árát. A kormányellenes demonstrációk megszervezésével Teherán az Egyesült Államokat, Izraelt és Szaúd-Arábiát vádolja.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink