Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-11-17 12:51:00

Iránban őrizetbe vettek üzemanyagár-emelés ellen tüntetőket

Az üzemanyagárak emelése ellen tiltakozók közül több mint negyven embert vettek őrizetbe Irán középső részén.

A délnyugat-ázsiai ország kulcsfontosságú városaiban sokan azért vonultak az utcákra szombaton, mert a kormány bejelentette, hogy jegyrendszert vezetnek be az üzemanyag-vásárlásokhoz, egyben pedig jelentősen emelik az árakat is. A zavargások éjfélre mérséklődtek.

Szombat este óta számos ember számára nem voltak elérhetők az internetes szolgáltatások. A távközlési minisztérium tájékoztatása szerint 24 órára korlátozták a világháló elérhetőségét az iráni nemzetbiztonsági tanács utasítására. A törvényhozás vasárnap rendkívüli ülést tart, hogy megvitassa a tiltakozásokat, de sajtójelentések azt sugallják, a kormány nem áll el az áremeléstől.

A félhivatalos iráni Mehr hírügynökség idézte Irán vallási és politikai vezetőjét, Ali Hamenei ajatollahot, aki megvédte a jegyrendszert és az üzemanyagár-emelést. Hangoztatta,

az ország politikai vezetése szakmai döntést hozott, amit értelemszerűen át kell ültetni a gyakorlatba. Hozzátette ugyanakkor, hogy a hatóságoknak minden erejükkel törekedniük kell a lakosság aggodalmának csökkentésére az áremeléssel kapcsolatban.

Az ország középső részén fekvő Jazd város ügyészei azzal vádolták meg a tüntetőket, hogy az üzemanyagár emelkedés elleni tiltakozásokat ürügyként használják fel a szabotázs akciók elkövetésére - írta a hírügynökség.

A főügyész szombaton hasonló tartalmú figyelmeztetést intézett a tüntetőkhöz, amelyet az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség hozott nyilvánosságra. Dzsafar Montazeri kifejtette, hogy a megmozdulás felbujtóit külföldről irányítják, az akciók törvénytelennek és bűncselekménynek tekintendők.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink