Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-10-14 16:33:00

Ők kapják idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

A globális szegénység enyhítéséért végzett munkájáért három közgazdász, Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat - jelentette be hétfőn a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

A kilencmillió svéd korona (908 ezer dollár) pénzjutalommal járó díjat december 10-én adják át Stockholmban.

Az akadémia indoklása szerint az idei kitüntetettek kísérleteik során új megközelítést alkalmaztak, hogy megbízható válaszokat kapjanak arra, melyek a globális szegénység elleni küzdelem legjobb módozatai. Kutatásaik megállapításai drámai mértékben javították a szegénység elleni küzdelem sikerességét a gyakorlatban.

A három közgazdász kisebb és pontosabb kérdésekre bontotta le a szegénységet olyan területeken, mint az oktatás és az egészségügy, megkönnyítve ezáltal a problémák azonosítását és megoldását.

"Egyik kutatásuk közvetlen eredményeként több mint ötmillió indiai gyermek részesült iskolákban hatékony felzárkóztató programok előnyeiből" - írta az akadémia, amely egy másik példaként említette a megelőző egészségügyi ellátás kedvező hatásairól szóló kutatásokat.

A kitüntettek közül Abhijit Banerjee és Esther Duflo házastársak, az Egyesült Államokban élnek, mindketten a Massachusettsi Műszaki Egyetem (Massachusetts Institute of Technology) professzorai.

Az 1972-ben Párizsban született francia Esther Duflo amerikai állampolgár is, generációjának egyik legkiemelkedőbb közgazdásza, akit szerte a világban ismertté tett a szegénység kutatásában végzett empirikus munkássága. Az alapvetően Indiában végzett kutatásainak köszönhetően Barack Obama amerikai elnök fejlesztési kérdésekben illetékes tanácsadója lett 2013-ban. A közgazdasági Nobel-díjasok sorában ő a második nő, és egyben a legfiatalabb, aki valaha kiérdemelte a kitüntetést.

Férje, Abhijit Banerjee 1961-ben Indiában született. Amerikai állampolgár, akinek a fejlesztési közgazdaságtan területén végzett munkásságát ismerte el a svéd tudományos akadémia, különös tekintettel a globális szegénység enyhítésére.

Az amerikai Michael Kremer 1964-ben született, a Harvard egyetem professzora, aki a fejlődő afrikai és latin-amerikai országok szakértője. A 1990-es évek közepén a Kenya nyugati részén végzett kísérleteivel megmutatta, hogyan lehetséges egy sor külön intézkedéssel javítani az iskolások eredményeit.

A közgazdasági Nobel-díjat, pontosabban a Svéd Központi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíját, a svéd jegybank alapította fennállásának 300. évfordulója alkalmából 1968-ban. A díjat először 1969-ben ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Tavaly, az 50. alkalommal kiosztott közgazdasági Nobel-emlékdíjat két amerikai tudós, William D. Nordhaus és Paul M. Romer kapta meg "a világgazdaság hosszú távú fenntartható növekedésével" kapcsolatos munkásságáért.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink