Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-09-16 06:48:00

Washington "csőre töltve" vár, az egekbe szökhet a kőolaj ára

Az amerikai kormány "csőre töltve" készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után - jelentette ki vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök. Közben jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen a hét végén végrehajtott dróntámadások után, amelyek visszavetették a kitermelést az olajországban.

Washington "csőre töltve" vár, az egekbe szökhet a kőolaj ára
Fotó: Reuters

Az egyik támadás az Abkaik kormányzóság Bukjak nevű helységében lévő olajterminált érte, amely az Aramco közlése szerint a világ legnagyobb olajfinomítója. A másik célba vett terminál a Huraisz kormányzóságban lévő olajmezőhöz tartozik, amely a második legnagyobb olajmező az országban a rijádi belügyminisztérium közlése szerint. Az üzemekben tűz keletkezett, és a Reuters hírügynökség forrásai szerint fennakadást okozott a szaúdi olajkitermelésben és exportban. Emberéletben esett kárról egyelőre nem érkezett jelentés. A tüzeket rövid időn belül sikerült megfékezni.

Trump csőre töltve vár

"Van okunk azt hinni, hogy tudjuk, ki követte el, a bizonyítékoktól függően csőre töltve várunk, de még várjuk a (szaúdi) királyság álláspontját is arról, hogy szerintük ki hajtotta végre ezt a támadást, és milyen körülmények között haladjunk tovább" - írta a mikroblogban az amerikai elnök a szaúdi olajterminálok ellen szombaton elkövetett támadásra utalva. A támadást a jemeni húszi lázadók vállalták magukra, de Washington szerint Irán állt a háttérben. Az iráni külügyminiszter vasárnap a Twitteren határozottan cáfolta ezt.

Trump egy másik mikroblog-bejegyzésben tudatta: tekintettel arra, hogy a Szaúd-Arábia elleni támadásnak megvan a hatása az olajárakra,

felhatalmazta az energetikai tárcát és az illetékes hivatalokat az amerikai stratégiai olajtartalék (SPR) megnyitására szükség esetén. Mint írta: meghatározott mennyiségű nyersolajról van szó, amely elég a piacok megfelelő ellátásához.

Az amerikai sajtó már vasárnap délelőtt az energetikai minisztérium egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva közölt értesüléseket arról, hogy a kormány kész megnyitni a mintegy 645 millió hordónyi stratégiai olajtartalékának egy részét.

donald trump amerikai elnök Donald Trump amerikai elnök

A Fehér Ház tanácsadója, Kellyanne Conway ugyanakkor vasárnap délelőtt a Fox televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy Trump továbbra sem zárja ki az iráni atomprogram újratárgyalásának lehetőségét a teheráni vezetéssel. Conway leszögezte ugyan, hogy a támadás "nem segíti" egy ilyen találkozó létrejöttét, de Trump "azért megfontolja ezt a lehetőséget is". Amerikai sajtójelentések szerint az esetleges találkozóra Donald Trump és Haszan Róháni iráni elnök között a héten, az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán kerülhet sor.

Jelentősen megemelkedett az olaj ára

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 67,28 dollárra emelkedett az ázsiai piacokon, 11 százaléknyit a pénteki záráshoz képest. A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára szintén 10 százalékot meghaladó mértékben, hordónként 60,60 dollárra nőtt. Közvetlenül nyitás után mindkét típus ára magasabban is állt.

A szaúdi olajkitermelés átmenetileg több mint a felére csökkent a dróntámadások óta. Világszinten ez 5 százalékos ideiglenes kínálatcsökkenést jelent.

forrás: bloombergForrás: Bloomberg

Nem először támadták meg az olajfinomítókat

A bukjaki olajfinomítót már korábban is támadták lázadók, nemcsak a jemeni síita húszik, hanem a szunnita al-Kaida terrorhálózat is megpróbált csapást mérni rá 2006-ban, de nem sikerült. Az AFP hírügynökség szerint öt hónapon belül már harmadszor érte támadás az Aramco valamelyik létesítményét. Az állami vállalat éppen most készül bevezetni részvényeit a tőzsdére.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Iránt tette felelőssé szombaton a szaúdi olajterminálok elleni támadásokért. "Teherán áll közel száz Szaúd-Arábia elleni támadás mögött, és közben Róháni és Zaríf azt színleli, hogy diplomáciával van elfoglalva" - közölte Twitter-üzenetében Pompeo, utalva Haszan Róháni iráni elnökre és Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszterre.

Pompeo szerint miközben Irán a feszültség csökkentésére szólít, példa nélküli támadást mért a világ első számú energiaszolgáltató országára.

Nincs szerinte bizonyíték arra, hogy Jemenből érkezett a támadás. "Felszólítunk minden országot, hogy nyilvánosan és egyértelműen ítélje el Irán támadásait. Az Egyesült Államok együtt fog működni a partnereivel és szövetségeseivel, hogy szavatolja az energiapiacok jó ellátottságát, és Irán felelősségre legyen vonva az agressziójáért" - írta Pompeo.

mohamed bin szalmán szaúdi trónörökösMohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös
Martin Griffiths, az ENSZ jemeni különmegbízottja "rendkívül aggasztónak" nevezte a dróntámadást, mert az várhatóan tovább élezi a feszültséget a térségben.

Donald Trump elnök hívta fel telefonon Mohamed bin Szalmánt, hogy biztosítsa őt arról, az Egyesült Államok kész együttműködni a királyság biztonságának és stabilitásának megőrzésében - derült ki Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetségének közleményéből, amelyet az MTI idézett. Trump a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a szaúdi állami olajlétesítmények elleni közelmúltbeli támadások negatív hatással voltak az amerikai és a globális gazdaságra.

atv.hu

További külföldi híreink