Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-09-15 11:10:00

Portugália és Luxemburg is vesz át embereket az Ocean Vikingről

Portugália és Luxemburg is vesz át az Ocean Viking civil hajó fedélzetén Lampedusához érkezett illegális bevándorlókból, előbbi nyolcat, utóbbi kettőt, Olaszország, Németország és Franciaország pedig 24-24-et - jelentette az ANSA olasz hírügynökség szombaton késő este római kormányzati forrásokra hivatkozva.

Portugália és Luxemburg is vesz át embereket az Ocean Vikingről
Fotó: Reuters

Az olasz kormány előtte, napközben már bejelentette, hogy a hajón tartózkodó 82 ember partraszállási engedélyt kapott a szigeten. Csütörtökön döntötték el Rómában, hogy a civil hajó kikötésének engedélyezését a csoport tagjainak európai szétosztásához kötik. Ez volt az első eset, hogy a kormány már azelőtt megkezdte illegális bevándorlók szétosztását, hogy hajójuk olasz területi vizekre ért. Ennek feltétele volt egy olyan nem hivatalos megállapodás, amely szerint ha száz migráns érkezik olasz területi vizekre, akkor tízen Olaszországban maradhatnak, a többieket szétosztják a tagállamok között.

Olasz sajtókommentárok szerint erről a rendszerről Franciaország és Németország már a nyáron döntött, és ez szerepel abban a megállapodásban is, amelyet a francia, a német, az olasz és a máltai belügyminiszter Máltán, szeptember 23-án készül aláírni.

A megállapodás szerint Olaszország és Málta lesz ismét az első európai kikötő a földközi-tengeri migrációs útvonalon. Tehát az olasz kikötők megnyílnak, és ismét Olaszországra és Máltára hárul az érkezők első befogadása és azonosítása. Párizs és Berlin az érkezők 25-25 százalék befogadására kötelezi el magát, de kizárólag a menedékkérőnek minősülőket vennék át.

Az Ocean Vikingen érkezett emberek közül tehát Olaszország jóval többet vesz át a megígértnél, Németország és Franciaország valamivel többet, mint ahányat megígért, és önként jelentkezett Portugália meg Luxemburg.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink