Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-07-22 15:48:00

Trump szerint „hamis” az amerikai CIA-ügynökről szóló felvétel

Csak a propaganda részének tekinti Donald Trump azt, hogy ma napvilágra került, ahogyan amerikai kémeket fogtak el az irániak. Az amerikai elnök azért még odabiggyesztette zárásként, hogy a közel-keleti ország gazdasága „halott”, az ország pedig egy „zűrzavar”.

Trump szerint „hamis” az amerikai CIA-ügynökről szóló felvétel

„Teljesen hamis” az amerikai CIA kémek, Irán általi elfogásáról szóló riport – egyebek mellett ezt üzente Donald Trump legfrissebb Twitter-bejegyzésében. Az amerikai elnök szerint ez csak a gyengülő rezsim még több hazugságnak és propagandájának a része, mivel ötletük sincs, hogy mit tegyenek. Az elnök szerint az iráni „gazdaság halott és ez csak rosszabb lesz”, majd azzal zárta sorait, hogy Irán „teljes zűrzavar”.

Az amerikai elnök mindezzel ara utalt, hogy ma látott napvilágot egy olyan felvétel, amelyen az látszik, hogy Irán 17 amerikai kémet fogott el, többeket állítólag halálra ítéltek. Irán egyébként már júniusban bejelentette, hogy leleplezett egy CIA-kémhálózatot az országban, ám azt egyelőre nem tudni, ez a hálózat azonos-e a korábban feltárttal.

„Az azonosított kémek a gazdasági, nukleáris, infrastrukturális, katonai és számítógépes területeken, politikailag és hadászatilag érzékeny és létfontosságú magánszektorbeli központokban dolgoztak ... ahol információkat gyűjtöttek” – olvasható a minisztérium nyilatkozatában.

atv.hu

További külföldi híreink