Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-07-16 10:52:00

Von der Leyen az EP-ben: gyakorlatilag mindent megígért

A bizottsági elnökjelölt megtartotta beszédét az EP-képviselők előtt, a sorsát érintő döntés azonban még hátravan. Ursula von der Leyen nem csak nyelvtudásával igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, de már arra is van ötlete, hogy mit tenne az első száz napban a karbonsemleges Európa érdekében.

Von der Leyen az EP-ben: gyakorlatilag mindent megígért
Fotó: Reuters

Kedden dönt az Európai Parlament arról, hogy megszavazzák-e Ursula von der Leyent az Európai Bizottság élére. Hosszú napnak néznek elébe az EP-képviselők, amely a német politikus beszédével kezdődik, vitával folytatódik, majd este titkos szavazással zárul.

A keddi eseményeket Ursula von der Leyen nyitotta Strasbourgban, aki ugyancsak kiemelte a klímavédelmet, a klímaváltozás ugyanis mindenkit érint, hatásait a mindennapokban is érezni – mondta. Majd megerősítette, hogy 2050-re azt szeretné, ha Európa lehetne az első karbonsemleges kontinens. Ennek érdekében pedig az elnökjelölt egyfajta zöld egyezséget kínált Európának a megválasztása első száz napjában, ami annyit jelent, hogy klímajavaslatot terjeszt majd elő, ami a 2050-es célokat is magába foglalja. Korábban azt is kritika érte, hogy hiába a nagy tervek, ha erre nincsen fedezet. Ursula von der Leyen ezt egy úgynevezett átmeneti alap létrehozásával orvosolná, amely azokat érintené, akiket negatívan érint a zöld egyezség és annak következményei.

A politikus egyebek mellett az egyenlőséget és méltányosságot is hangoztatta beszédében. Kiemelte: a méltányosságért folytatott harc soha nem ér véget, megemlítve az uniós minimálbért és a munkanélküliséget is, előbbinél kiemelve, hogy mindent meg szeretne tenni az európai minimálbér bevezetése érdekében, ez ugyanis minden teljes munkaidőben dolgozó ember számára méltóságteljes életet garantálna és a szakszervezetekkel együttműködve általános keretrendszer kialakításán kell dolgozni. Von der Leyen amellett is kiállt, hogy bár a multinacionális cégeknek is szabad profitálni a piacból, de ha már így van, a közös terhekből is ki kell venniük a részüket. A női kvóta mellett is állást foglalt, és szorgalmazta az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást, ezzel is nemet mondva a nők elleni erőszakra.

A jogállamiság védelménél kiemelte:

nincs és nem is lesz kompromisszum a jogállamiság tiszteletben tartásával kapcsolatban.

Hangsúlyozta: az uniós értékek, valamint a legsérülékenyebbek megvédésének legjobb eszköze a jogállamiság erősítése.

A migrációval kapcsolatban is állást foglalt a politikus, eszerint kötelességük megvédeni az emberi életet, és egyben morális kötelezettség tiszteletben tartani az emberi méltóságot. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a csempészet ellen fel kell lépni és egy újragondolt menedékkérő rendszert is emlegetett. Emellett megerősítette azt is, hogy ő kész kitolni a Brexit dátumát, amennyiben még több idő szükséges.

Közben az MTI is kihozott egy rövid hírt a beszéddel kapcsolatban, amely főként a migrációra vonatkozott. Mint kiemelték a politikus beszédéből: Az Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, védeni kell a menedékjogot, és támogatni kell a menekülteket például humanitárius folyosók kiépítésével. Összességében új, átfogó menekültügyi és migrációs megállapodást kell létrehozni szerinte, valamint garantálni kell a schengeni övezet működését úgy, hogy biztosítható legyen a szabad mozgás és az emberek biztonsága egyaránt.

Von der Leyen a Spitzenkandidaten rendszer megreformálása mellett is kiállt, mint ahogyan amellett is, hogy a Renew Europe frakciócsoport által favorizált transznacionális lista mellett is, amely egy kiegészítő elemét jelenthetné az európai demokráciának. Mi több, ennek előkészítését is támogatná a Parlamentben.

A bizottsági elnökjelölt vállalásairól itt olvashat bővebben.

atv.hu

További külföldi híreink