Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-06-30 10:49:00

Hasogdzsi-gyilkosság: belekeveredett az ügybe a holland királyné

A meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében vizsgálódó ENSZ-jelentéstevő bírálta és hallgatása miatt cinkossággal vádolta meg szombaton a holland királynét amiatt, hogy megbeszélést folytatott Oszakában Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel.

Hasogdzsi-gyilkosság: belekeveredett az ügybe a holland királyné
Maxima holland királyné /Fotó: Reuters/

Agnes Callamard a Twitteren ironikusan úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a találkozón Máxima királyné felhozta Hasogdzsi meggyilkolását, annak kontár módon történt kivizsgálását és az ügyben zajló zárt tárgyalást.

Agnes Callamard, az ENSZ jelentéstevője június közepén nyilvánosságra hozott dokumentumában arra a következtetésre jutott, hogy Hasogdzsi meggyilkolása szándékos volt és előre kitervelték. A jelentéstevő szorgalmazta, hogy vizsgálják meg, Mohamed bin Szalmán pontosan milyen szerepet játszott az ügyben, és azt is javasolta, hogy a vádlottak perét Szaúd-Arábián és Törökországon kívül, nemzetközi bíróságon folytassák le.

Máxima királyné az Oszakában tartott G20-csoport csúcstalálkozójának alkalmából folytatott megbeszélést a szaúdi trónörökössel.

Holland sajtójelentések szerint a találkozón a mikrohitelezésről és a nők vállalkozáskezdésének elősegítéséről beszélgettek elsősorban, és a Hasogdzsi-ügyről nem esett szó.

"Ez több mint elkeserítő" - mondta Callamard az Algemeen Dagblad című holland napilapnak adott interjúban. "Az egy dolog, hogy valaki találkozik ezzel az emberrel. Az viszont már egy másik, hogy az illető csendben marad. Ezen a ponton a hallgatás a cinkossággal egyenlő" - mondta az ENSZ-jelentéstevő, hozzátéve, hogy ha valaki ilyen helyzetben nem emeli fel a szavát és nem követel igazságot, akkor azzal azt a benyomást kelti, mintha nem is lennének aggályai az ügyben.

A szaúdi vezetést élesen bíráló, 2017 óta az Egyesült Államokban élő Dzsamál Hasogdzsi újságírót 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban - annak ellenére, hogy nyilvánosságra került hangfelvételek bizonyították a gyilkosság tényét - azt állította, hogy az újságíró dulakodásban vesztette életét. A gyilkosság vádlottjainak pere januárban kezdődött Rijádban.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink