Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-06-11 06:06:00

Bukás vagy taktika Netanjahu számára az izraeli parlament feloszlatása?

Alig csitult el a média Netanjahu ötödik, mámoros választási győzelme után, a mindenképp törékenynek ígérkező koalíció ezúttal halva született gondolat maradt. A konfliktusgóc ismét az ultraortodoxok hadkötelezettsége. A Hetek cikke.

Bukás vagy taktika Netanjahu számára az izraeli parlament feloszlatása?
Fotó: Reuters

Netanjahu áprilisi győzelme után ambiciózus koalíciós tervbe fogott, melynek (egyik) gyenge pontjaként igyekezett az erőszakosan szekuláris jobboldali irányvonalat képviselő Avigdor Lieberman vezette „Izrael a mi hazánk” mozgalmat és az ortodox pártokat egy táborba tömöríteni – szemmel láthatóan eredménytelenül.

Mindenki vádol mindenkit

Lieberman elmondása szerint a koalíciós tárgyalásokkal bizarr időszakot zártak, amikor az is előfordult, hogy a Likud mind pártja, mind más koalíciós partnerek törvényhozóit megvesztegetéssel akarta átcsábítani, hogy őt ellehetetlenítsék. Netanjahuék azonban Liebermant vádolják azzal, hogy tudatosan fúrta meg a választásokat látszatjobboldali kampányával, holott alapvetően baloldali politikát folytat – ezen persze Lieberman vérig sértődött.

Hamar igen személyeskedő vita alakult ki, és a koalícióalakítás vékony jege hét hét után beszakadt. A kormányalakítási határidő utolsó pillanataiban Netanjahu inspirálására a Kneszet feloszlatta önmagát, és kitűzte az előrehozott választásokat szeptember 17-ére (ennek jelentősége az, hogy ha a parlament feloszlatása nélkül egyszerűen csak kicsúsztak volna a határidőből, az elnöknek mást kellett volna felkérnie kormánykoalíció kialakítására, amit Netanjahu nyilván tudatosan került el). Ez idén már a második (előrehozott) parlamenti választás lesz Izraelben.

Kultúrharc

A megegyezés legfőbb akadályozó tényezője az ultraortodoxok hadkötelezettségének kérdése. Ismeretes, hogy minden 18 év fölötti izraeli állampolgárnak kötelező katonai szolgálatot kell letöltenie (a férfiak 2 év és 8 hónapon, a nők 2 éven át), ami a társadalom egyik kohéziós alappillére. E kötelezettség alól a lakosság 20 százalékát adó arab (palesztin) kisebbség mellett csak a zsidó ultraortodox réteg mentesül.

Az úgynevezett Kultúrkampf (vallásos-szekuláris társadalmi ellentét) lényegében az államalapítás óta megosztja az izraeli társadalmat, azonban a demográfiai trendek következtében (jelesül az ortodoxok relatíve magas népszaporulata révén) az elmúlt években még égetőbbé vált a kérdés, hogy vajon a Ben Gurion által négyszáz ortodox zsidónak odaígért mentesség fenntartható-e a mára már kilencszáz­ezer (vagyis a kilencmilliós társadalom körülbelül 10 százalékát kitevő) mélyen vallásos állampolgárral számolva. Ben Gurion víziója, miszerint a haredi réteg előbb-utóbb beintegrálódik a szekuláris társadalomba, egyelőre még várat magára.

A vallásos pártok a végsőkig ragaszkodnak ahhoz, hogy a Jesivák növendékei és tanítói harcászat helyett az imáikkal vívhassák honvédő csatáikat, amire a materialista beállítottságú polgárok egyre türelmetlenebb cinizmussal és az egyenlő jogokra és kötelezettségekre hivatkozva reagálnak. Különösen annak fényében, hogy az ultraortodox réteg egyes csoportjai nem ritkán úgy hangoztatnak (eszkatológiai alapokon) anticionista nézeteket, hogy az állami segélyeket gond nélkül elfogadják. Mindeközben a haredi pártok valóságos királycsinálóvá avanzsálódtak a Kneszetben; a 120 fős parlamentben 16 mandátummal komoly erőkart képviselnek.

avigdor liebermanAvigdor Lieberman

Miután 2017-ben az izraeli Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek és diszkriminatívnak ítélte és eltörölte a 2015-ös sorozási törvény haredi rendelkezéseit, az ultraortodoxok heves tüntetésekbe kezdtek. A bíróság új törvényi rendelkezéseket írt elő a kormánynak. Netanjahu 2018 de­cemberében e vihar mentén irányozott elő előválasztást, és most is nagyjából ez a helyzet.

Úgy tűnik, a miniszterelnök a galambpolitikát folytató vallásos képviselők és a szekuláris Lieberman között vergődik. Lieberman javaslata a problémára az, hogy egy bizonyos kvótát kellene a vallásos közösségek férfiainak teljesíteni, akik csatlakoznak a sereghez (ellenkező esetben komoly anyagi szankciók érnék a közösséget). Javaslata alapján a haredi diákok jelentős része továbbra is mentesülne a behívás alól.

A politikai paletta nem kevésbé megosztott, mint áprilisban. A sarkos álláspontot képviselő Lieberman azt nyilatkozta, nem tudja, hogy újabb választások esetén Netanjahu mögé állna-e be, ugyanakkor azt kizárta, hogy Benny Gantzot támogatná. A Kulanut vezető Moshe Kahlon, úgy tűnik, besorakozott a miniszterelnök mögé.

Az már tisztán látható, hogy a korábbi oktatási miniszter, Naftali Bennett, illetve az előző igazságügyi miniszter, Ayelet Shaked hiánya sajgó realitás a jobbos tábor oldalában. A Zsidó Otthonból kivált Új Jobboldal egyelőre egy kétes sikerű kezdeményezésnek bizonyult, mellyel az izraeli közélet két régóta emblematikus figurája drámai hirtelenséggel kipenderült a parlamentből (legalábbis átmenetileg). Arról nem is beszélve, hogy vasárnap a miniszterelnök még a kormányzatból is menesztette őket, amivel borítékolható a végleges szakítás közöttük (Bennették régóta konfliktusban állnak a miniszterelnökkel és különösen annak feleségével). Az őszi választások egyik sorsdöntő eleme lehet az ő visszatérésük, amelyet egyúttal a Netanjahu házaspár elleni revansként fémjeleznek.

A Likudon belül Netanjahunak továbbra is relatíve stabil a támogatottsága, bár többen rebesgetik, hogy Gideon Sa’ar személyében könnyen kihívóra lelhet. Még senki sem látja, Netanjahu tényleg rekordidőt fut-e Izrael kormányfőjeként; mindenesetre jelenlegi kockázatos lépéseiből kiviláglik, hogy nem hagyja magát. Az sem mellékes, hogy a koalíciót megtorpedózó kisebb pártok gyakorlatilag teljhatalomhoz segítették a jobboldali kormányfőt, legalábbis a szeptemberi választásokig. Kérdés, hogy össze tudnak-e fogni addig, hogy véget vessenek a 13 éves kormányfői pályafutásnak.

Részletek a Hetek pénteken megjelent számában.

További külföldi híreink