Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-05-24 21:50:00

Porosenko pártja új névvel vág neki a választásoknak

Petro Porosenko, a posztjáról nemrég távozott ukrán elnök pártja új névvel vág neki a július 21-re előre hozott parlamenti választásnak: pénteki kijevi kongresszusukon Európai Szolidaritás névre keresztelték át a pártot.

Porosenko pártja  új névvel vág neki a választásoknak

A pártrendezvény előtt civil aktivisták részvételével tartottak fórumot, amelyen Porosenko bejelentette, hogy május 31-én is tart pártja egy kongresszust, amelyen - mint fogalmazott - a megújult párt tagjai mellett széles körben képviseltetik majd magukat civil szervezetek, önkéntesek, fiatal szakértők is.

"Szeretjük a küzdelmet, de a győzelemről álmodunk. Annak ellenére, hogy álláspontunk szerint alkotmánysértésre nem lehet államot építeni, úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a parlamenti választáson" - fogalmazott Porosenko utalva arra, hogy véleménye szerint politikai ellenfele, Volodimir Zelenszkij új államfő megsértette az alaptörvényt a parlament idő előtti feloszlatásával és a parlamenti választás előrehozatalával. 


"Nem politikus az, aki fél a választásoktól, még ha ellenzékben nehéz munka vár is ránk. Az egyesülés és a győzelem kulcsa a párt megújulása új vezetéssel, valamint civilek és önkéntesek nagy számú részvételével" - jelentette ki. 

Porosenko elnökválasztási veresége után több ízben is közölte, hogy az államfői posztról való távozás után sem hagy fel az aktív politizálással, és indulni készül a következő parlamenti választáson.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök - aki a héten benyújtotta lemondását a parlamentnek - pénteken az Ukrajina televízióban elmondta, hogy új pártot alapít Ukrán Stratégia néven. Szavai szerint a politikai erőnek, amelynek ő lesz a vezetője, olyan emberek lesznek a tagjai, akik fiatalok, de már rendelkeznek tapasztalattal, és jól tudják, mire van az országnak szüksége. "A mi stratégiánk egy erős Ukrajna megteremtése, benne jómódú állampolgárokkal" - fogalmazott a politikus.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink