Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-05-22 19:36:00

Kiszabadítottak egy újabb olasz férfit három évnyi szíriai fogságot követően

Kiszabadítottak egy újabb olasz férfit, aki három éven át tartottak fogva Szíriában - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök hivatala szerdán.

A tájékoztatás szerint Alessandro Sandrinit az olasz hírszerzés, a rendőrség, és a külügyminisztérium válságkezelő egységei összehangolt tevékenységének eredményeképpen sikerült kiszabadítani. A kormányfői hivatal ugyanakkor nem részletezte, hogy kik ejtették túszul az olasz férfit.

A 32 éves bresciai lakos 2016 októberében turistaként utazott Törökországba, de hamarosan nyoma veszett. Egy évvel később telefonon jelentkezett családjánál és arról számolt be, hogy a dél-törökországi Adana városában hurcolták el. Fogvatartói ezt követően két videót is közzétettek.

Az egyiken narancssárga kezeslábasban volt látható két fegyveres férfival a háta mögött. "Azt mondják elegük volt belőlem, és meg fognak ölni, ha nem sikerül mindent rendezni" - mondta a felvételen Sandrini, aki az olasz hatóságok közbenjárását kérte kiszabadulása érdekében.

Conte miniszterelnök április 5-én jelentette be egy másik, Szíriában fogva tartott olasz állampolgár kiszabadulását. A szintén Bresciában élő Sergio Zanottit 2016 áprilisában hurcolták el Törökország déli részén, a szíriai határ közelében három éve ismeretlen elkövetők. "Egy bonyolult és kényes hírszerzési, nyomozási és diplomáciai művelet végrehajtásával ma sikerült elérni Sergio Zanotti szabadon engedését" - közölte akkor Conte hivatala.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink