Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-05-18 07:50:00

Újabb csapás: egyre közelebb May lemondása?

Nem folytatja tovább a brit Munkáspárt a konzervatív oldallal áprilisban megkezdett tárgyalásokat a Brexitről. A párt vezetője azzal indokolta a bejelentést, hogy a két oldalnak mindig is más elképzelései voltak az ideális kilépésről, a tárgyalások pedig egyébként is vontatottan haladtak. Ezzel tovább szűkült Theresa May egyébként sem túl széles mozgási lehetősége a kilépési megállapodás elfogadása terén. A brit parlament alsóháza a tervek szerint június elején fut neki egy újabb szavazásnak a háromszor már elvetett kilépési feltételekről.

Felmérések szerint történetük egyik legrosszabb választási eredményére készülhetnek a hagyományos pártok Nagy-Britanniában a jövő héten esedékes EP-választásokon.

„A Brexit-párt 30 százalék körüli eredményre számíthat. Azok az emberek, akik három éve megszavazták a kilépést, most elégedetlenek és többségük Farage pártját támogatja. A másik oldalon viszont nincs olyan erő, amelyik egységbe tudná tömöríteni a szavazókat. Egy új párt ugyan megjelent itt is, de ők az elmúlt hetekben inkább csak veszítenek a szavazóbázisukból, és nem növelik azt” – mutatja be a helyzetet egy brit elemző.

Farage egyébként már közölte, távlati céljai is vannak azzal, hogy az EP-választásokra egy új párt élén visszatért.

„A politikai életben alapvető változásokra van szükség, és nem csak arra, hogy valaki megvalósítsa a Brexitet. A kétpárti rendszer nem működik, a parlament teljesen elszakadt az országtól, a Lordok háza pedig a demokrácia megcsúfolása” – jelentette ki a pártvezető.


De nem csak az EP-választás, a Brexit-folyamatok is tartogathatnak még komoly meglepetéseket. Pénteken Jeremy Corbyn a kormányfőnek címzett levelében közölte: a Munkáspárt nem tárgyal tovább a kilépési megállapodásról a konzervatívokkal. Ez pedig komoly veszélybe sodorhatja Theresa May terveit, aki három héten belül ismét szavazásra bocsátaná a Parlament alsó házában a Brexit feltételekről szóló megállapodást.

Az új felállás miatt kényelmetlen helyzetbe került May is, úgy tűnik, szűk fél év leforgása alatt negyedik alkalommal is le fogják szavazni a tervezetét. Nem meglepő tehát, hogy többen már a kormányfő bukására készülnek – aki egyébként meg is ígérte: amennyiben június elején is leszavazzák kilépési egyezményét, akkor utána lemond.

A héten Boris Johnson volt brit külügyminiszter már bejelentette: kész versenybe szállni Konzervatív Párt vezetői tisztségének elnyeréséért. Ha elnyeri a széket, akkor ő lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is. Elemzők arra emlékeztetnek, Johnson a párton belül a keményvonalas Brexit-tábor szószólója.

atv.hu

További külföldi híreink