Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-05-16 10:52:00

Ezrek tüntettek Oroszországban, a rohamrendőrség akciózott

Ezrek tüntettek szerdán Jekatyerinburgban, Oroszország negyedik legnépesebb városában egy katedrális megépítése ellen egy park helyén.

A rohamrendőrség éjjel a hivatalos adatok szerint 33 embert őrizetbe vett a templomépítés ellen szervezett, de hatóságilag nem engedélyezett tüntetésen. Előző éjjel 26 embert állítottak, három tüntetőt pedig kórházba kellett vinni az összecsapásokban szerzett sérüléseik miatt. A bíróság csütörtökön elrendelte 21 tüntető előzetes letartóztatását.

A hétfőn kezdődött demonstrációkon a részvevők száma egyre gyarapodott.

A tüntetők, akik közül többen más városokból érkeztek, ledöntötték az építkezés helyszíne köré vont vasrácskerítést, amelynek helyébe az elmúlt két nap folyamán betonpanelekből álló kerítést kezdtek el építeni.

A Szent Katalin mártírról elnevezett orosz ortodox templom újbóli felépítését a jekatyerinburgi kormányzat és két helyi nagyvállalat szorgalmazza a város megalapításának 300. évfordulójára, amelyet 2023-ban készülnek megünnepelni. A tiltakozók ragaszkodnak ahhoz, hogy másfél millió lakosú városuk központjában, az Október téren megmaradhasson a zöld sziget.   

A kedélyeket nem csitította le az sem, hogy a városi és a megyei vezetés a templomépítésre kijelölt tér helyett több más terület parkosítását is felajánlotta. A helyi hatóságok emellett közölték, hogy az építkezés helyszínéről a fákat Jekatyerinburg más pontjaira ültetik át.

Dmitrij Peszkov, Kreml szóvivője szerdán törvénysértőnek bélyegezte a demonstrációt, de közölte, hogy nem kíván beavatkozni. A helyi hatóságok fellépéséről elismerően szólt.   

Arról, hogy az 1930-ban lerombolt, 66 méter magas templomot ne az eredeti helyén, hanem egy ahhoz közeli, parkosított téren építsék fel újra, tavaly szeptemberben határozott az önkormányzat, a TASZSZ hírügynökség szerint a "figyelembe véve a helyi lakosság véleményét és betartva a vonatkozó előírásokat". Az Interfax hírügynökség szerint a helyi vezetés elutasította azt a kezdeményezést, hogy az ügyben írjanak ki népszavazást.

A liberális és ortodox értékek összecsapásának helyszínévé vált, az Ural-hegységtől keletre fekvő iparváros egyebek között arról nevezetes, hogy a bolsevikok 1918-ban itt gyilkolták meg családostul az utolsó cárt, II. Miklóst. Innen indult el az első orosz  elnök, Borisz Jelcin országos politikai karrierje. A város élén 2013 és 2018 között ellenzéki politikus, Jevgenyij Rojzman állt.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink