Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-01-19 18:54:00

Migránsokat szállító gumicsónak süllyedt el, 120 ember eltűnt

Mintegy 120 embert tartanak eltűntként nyilván az után, hogy Líbia partjainál elsüllyedt egy migránsokat szállító gumicsónak - közölte szombaton a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

Az olasz haditengerészet korábban 17 eltűntről adott hírt, illetve arról számolt be, hogy a csónak három utasát sikerült kimenteni.

"A három túlélő azt mondta nekünk, hogy 120-an voltak, amikor elhagyták a líbiai Garabullit csütörtök éjszaka. Tíz-tizenegy óra út után (...) a hajó elkezdett süllyedni, és az emberek elkezdtek fuldokolni" - ismertette a túlélők szavait Flavio Di Giacomo, az IOM szóvivője.

Közlése szerint a migránsok főleg nyugat-afrikaiak voltak, hozzátéve, hogy a csónakban tíz nő, köztük egy várandós, és két gyerek is volt, egyikük mindössze két hónapos.

A süllyedő gumicsónakot egy olasz katonai repülőgép látta meg először, és ledobott két mentőcsónakot, mielőtt kénytelen volt a szűkös üzemanyag miatt elhagyni a helyszínt - mondta Fabio Agostini ellentengernagy a RaiNews24 olasz közszolgálati hírcsatornának.

A három embert egy hadihajóról felszállt helikopter mentette ki, majd egy Lampedusa szigetén található kórházba szállították őket kihűlés miatt. "A művelet során legalább három embert lehetett látni a tengerben, akik látszólag halottak voltak" - közölte Agostini.

Az olasz haditengerészet saját állítása szerint értesítette a mentési műveleteket összehangoló líbiai hatóságokat, a szerencsétlenség helyszínére vezényelve egy kereskedelmi hajót, de a gumicsónak megtalálására irányuló erőfeszítések eredménytelennek bizonyultak.

Olaszország nagyrészt lezárta kikötőit a migránsok előtt, így Líbia felől egyre kevesebb illegális bevándorló érkezik. A veszélyes átkelésben ugyanakkor még mindig sokan életüket vesztik.

Az IOM adatai szerint tavaly 2297 migráns vesztette életét vagy tűnt el a Földközi-tengeren, amelyen keresztül csaknem 117 ezren érték el az európai partokat. Az idei év első 16 napja során csaknem 4450-en érkeztek, szinte mindnyájan a tengeren. A tavalyi év ugyanezen időszakában közel 3000-en érkeztek Európába.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink