Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2018-12-31 08:52:00

Hoppá: 17 év után már nem Hillary Clinton a legcsodáltabb nő Amerikában

Már nem Hillary Clinton, hanem Michelle Obama a leginkább csodált nő az Egyesült Államokban a Gallup friss közvélemény-kutatása szerint. Az előző elnök, Barack Obama neje 17 év után szorította le az első helyről a volt külügyminisztert, demokrata szenátort és first ladyt, a 2016-os elnökválasztás vesztesét.

Michelle Obama, akinek Így lettem címmel nemrég jelentek meg az emlékiratai, korábban háromszor volt második az évente közölt listán, amelyen a második helyen ezúttal Oprah Winfrey televíziós személyiség áll. Hillary Clinton a harmadik, a jelenlegi elnök, Donald Trump felesége, Melania pedig a negyedik.

Az Egyesült Államokban leginkább csodált tíz nő között van - rekordot jelentő ötvenedik alkalommal - II. Erzsébet brit uralkodó, Angela Merkel német kancellár, a leköszönő amerikai ENSZ-nagykövet, Nikki Haley is, csakúgy mint a Nobel-békedíjas Malala Juszafzai.

A férfiaknál tizenegyedik éve Barack Obama az első, őt Donald Trump követi a második helyen. A tízben szerepel még mások mellett Ferenc pápa, Bill Gates, Elon Musk és a dalai láma.

A hét végén ismertetett reprezentatív felmérés 1025 ember megkérdezésével készült. 

A Gallup közvélemény-kutató intézet 1946 óta egyetlen év, 1976 kivételével minden esztendőben összeállította az Egyesült Államokban leginkább nagyra tartott személyiségek listáját.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink