Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2018-10-23 21:16:00

Trump riasztotta a hadsereget a bevándorló-karaván miatt

Riasztotta az amerikai elnök a hadsereget és a határőrséget az Egyesült Államok felé tartó bevándorló-karaván miatt. Donald Trump azt is bejelentette, hogy csökkenti három közép-amerikai országnak szánt támogatásokat. A bevándorlók ebből a három országból indultak útnak az amerikai határok felé.

 

 

A több ezer emberből álló csoport több mint egy hete indult el Honduras északi részéből, és pénteken hatoltak be mexikói területre. A végső céljuk azonban az Egyesült Államok.

Nem állunk meg, rendületlenül haladunk tovább. Jobb életet akarunk biztosítani a gyerekeinknek. Hondurasban például egy 30-40 évnél idősebb nő már nem kap munkát – mondta az egyikük.

Az amerikai elnök szerint bűnözők és veszélyes közel-keleti származású emberek vegyültek a karavánba. Donald Trump kilátásba helyezte, hogy csökkenti az érintett közép-amerikai országoknak szánt amerikai segélyeket, mert nem tudták megakadályozni, hogy állampolgáraik illegálisan az Egyesült Államokba induljanak. 

"Mi több száz millió dollárt adunk nekik, ők viszont semmit nem tesznek értünk. Sokkal jobban teljesíthetnének. Mexikónak meg a kellős közepén masíroznak keresztül ezek az emberek. Ettől sem vagyok oda" – magyarázta Trump.

Az elnök egyébként azt is bejelentette, hogy riasztotta a hadsereget és a szövetségi határőrséget a migránskaraván miatt.

atv.hu

További külföldi híreink