Nagyvilág

2018-10-01 20:26:00

Film készül Bud Spencer életéről

Életrajzi film készül Bud Spencer életének arról a szakaszáról, amely mozis pályafutását előzte meg - jelentette be egy hétvégén zárult olasz filmfesztiválon a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli.

Film készül Bud Spencer életéről

A népszerű filmek fesztiválján, a Terni Pop Film Festen vasárnap elhangzott, hogy a produkció forgatókönyve már készül. A mozi nagy ikonjai előtt tisztelgő, először megrendezett esemény vendége volt Giuseppe Pedersoli mellett Spencer lánya, Diamante és unokaöccse, Alessandro Pedersoli is.   

Bud Spencer fia elmondta: a család számára olyan, mintha a színész még mindig közöttük lenne. Ápolják az emlékét, ahogy világszerte azt teszik Spencer rajongói is.  

"Mindig azt mondta, hogy ő nem színész" - idézte fel, hozzátéve, hogy csak sok év után értette meg, mit akart ezzel apja kifejezni: "a forgatáson nem szerepet játszott, hanem pontosan olyan volt, mint az életben".   

Pedersoli emlékeztetett rá, hogy Spencer nem akart színész lenni, úszóbajnok volt. De mindent megváltoztatott, amikor együtt lépett a kamerák elé Terrence Hill-lel, akivel haláláig barátok maradtak.  

A fesztiválon adták át először a színész tiszteletére alapított Bud Spencer - a következő generáció elnevezésű díjat, amelyet Marco D'Amore olasz színész vehetett át.  

A Nápolyból származó Carlo Pedersoli, aki színészként vette fel a Bud Spencer nevet, 86 éves korában hunyt el. A színészre szülővárosában nagyszabású kiállítással emlékeznek, amely szeptember 21-én nyílt meg a nápolyi Művészetek Palotájában.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink