Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2018-09-24 10:44:00

Öt év után győzött újra Tiger Woods

Tökéletesre sikerült Tiger Woods visszatérő szezonjának zárása: a profi golfozók legrangosabb sorozatának (US PGA Tour) 2017/18-as utolsó versenyén, az Atlantában rendezett Tour Championshipen győzni tudott, ezzel öt év után először bizonyult a legjobbnak egy tornán.

Öt év után győzött újra Tiger Woods
Tiger Woods a győzelmét követően

A 14-szeres Major-győztes legendás játékos 79. PGA-sikerét 2013 augusztusában aratta. Azóta krónikus hátfájdalmai miatt évekig szinte egyáltalán nem játszott, tavaly tavasszal negyedik gerincműtétjén esett át, és egy éve még úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, valaha játszhat-e ismét.

A 42 éves sztár legutóbbi műtéte után szépen gyógyult, így az idei év elején vissza tudott térni. Teljesítménye tornáról tornára javult, nyáron pedig már többször közel állt a tornagyőzelemhez. Az év harmadik és negyedik Major-viadalán is kevés hiányzott neki a diadalhoz: a British Openen hatodik, a PGA Championshipen pedig második lett.

A szezonzáró Tour Championshipen aztán már az első napon az élre állt, és a negyedik napot három ütés előnnyel kezdte az élen. Vasárnap jól őrizte előnyét, összességében pedig magabiztos győzelmet aratott a 9 millió dollár összdíjazású viadalon, melynek megnyeréséért 1,62 millió dollárt (447,2 millió forint) kapott.

Tiger Woods 80. PGA-sikerét aratta, ezzel már csak két győzelem választja el a csúcstartó Sam Sneadtől.
   
Eredmények:

1. Tiger Woods (amerikai) 269 ütés (65, 68, 65, 71)
2. Billy Horschel (amerikai) 271 (71, 65, 69, 66)
3. Dustin Johnson (amerikai) 273 (69, 70, 67, 67)

atv.hu/MTI

További külföldi híreink