Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2018-03-12 13:51:00

Merkel: sok dolga lesz az új német kormánynak

Sok dolga lesz az új német szövetségi kormánynak, és megalakulása után rögtön el is kezdi a munkát - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a koalíciós szerződés aláírása előtt.

Merkel: sok dolga lesz az új német kormánynak
Fotó: Reuters

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a közös kormányzásra készülő pártok vezetőinek tájékoztatóján elmondta, hogy az új kormánynak választ kell adnia az embereket foglalkoztató kérdésekre, így gondoskodnia kell a szociális piacgazdaság modelljének megújításáról és arról, hogy "mindenkihez elérjen a jólét", és a szociális biztonságtól a közbiztonságig terjedően biztonságot nyújtó, cselekvőképes államot kell építenie.

Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ügyvezető elnöke kiemelte, hogy a negyedik nagykoalíció "nem szerelmi házasság", de a szociáldemokraták készen állnak a konstruktív együttműködésre.

Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke hangsúlyozta, hogy a három párt "nagykoalíciót alkot a kisemberekért", a társadalom többségét alkotó középrétegekért, amelyek bizalmát csak munkával és teljesítménnyel nyerheti el.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink