Nagyvilág

2018-02-13 17:11:00

Nobel-békedíjra jelölnék a közös koreai női hokicsapatot

Kim Dzsong Un fontosnak tartja, hogy a téli olimpián elkezdődött - két Korea közötti - enyhülés az ötkarikás játékok után is folytatódjon. Erről a magas rangú politikai delegáció hazatérése után beszélt az észak-koreai diktátor, aki kijelentette: nagy benyomást tett rá, hogy a déliek milyen „őszinte erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy északi szomszédaik úgy érezzék, küldöttségük prioritást élvez”.

Már a második vereségét szenvedte el a közös koreai női hokicsapat a phjongcshangi téli olimpián, hétfőn. A svéd válogatott a 8-0-s eredménnyel valósággal kiütötte a házigazdák északiakkal kibővült csapatát.

Gyenge sporteredménye ellenére mégis Észak-Korea lehet az olimpia egyik legnagyobb nyertese. Kim Dzsong Un húga mindenkit lenyűgözött, amikor megjelent az eseményeken. A látszólagos enyhülés miatti felfokozott hangulatban a dél-koreai elnök egyelőre feltételesen, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke azonban ténylegesen el is fogadta a Phenjanba szóló meghívását. A közös koreai női hokicsapatot pedig Nobel-békedíjra jelölnék. Bár Kim Jo Dzsong és a több koncertet is adott észak-koreai zenekar már hazatért, szurkoló-csapatuk tovább folytatja küldetését. Az egyenruhás északi lányok a média kedvencévé váltak, a kamerák szinte mindenhova követik őket, és a helyiek is örülnek nekik.

Kim Dzsong Un azonban úgy tűnik, egyelőre maradéktalanul elégedett az olimpiai delegáció eddigi teljesítményével. Az észak-koreai hírügynökség hivatalos honlapján közzétett fotókkal be is mutatta, hogyan üdvözölte a már hazatérteket az ország vezetője. A szövegezés szerint Kim Dzsong Un továbbra is folytatni szeretné „a megbékélés és a párbeszéd légkörének fejlesztését, amire az olimpia ilyen nagyszerű lehetőséget adott”.

Vannak, akik szerint Észak-Korea a mosolydiplomáciával azt akarja elérni, hogy Dél-Korea elhidegüljön legjelentősebb szövetségesétől, az Egyesült Államoktól.

Szöul ezért igyekszik résen lenni. Miközben nagyon is örülnének, ha a két Korea között végre normalizálódna a viszony, az egyesítésügyi minisztérium szóvivője jelezte: nem feledkeztek a fenyegető északi atomprogramról sem. Mint fogalmazott, szorosan együttműködnek az Egyesült Államokkal, hogy békés megoldást találjanak Észak-Korea nukleáris problémájára.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink