Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2018-01-16 06:13:00

Robbanás volt Antwerpenben, romba dőltek épületek, halottak

Robbanástól összeomlott három társasház hétfő este a belgiumi Antwerpenben, legkevesebb két ember meghalt, 14-en megsérültek, az egyik sérült állapota válságos - közölte a rendőrség, kizárva, hogy terrortámadás történt volna.

Robbanás volt Antwerpenben, romba dőltek épületek, halottak
Forrás: Twitter

A mentőalakulat, amely kutyákat is bevetett a kutatásban és mentésben, talált két holttestet a romok alatt.

Korábban egy ház összeomlásáról számoltak be a hatóságok, és azt közölték, hogy a mentők kiemeltek hét embert a romok alól. További három ember - egy házaspár gyermekével -, akikkel már több órával korábban sikerült kapcsolatba lépni, arra vár, hogy kiszabadítsák a törmelék közül - közölték akkor. A család sorsáról azóta nem közöltek új információt. A három romba dőlt házon kívül továbbiak is megrongálódtak a környéken, ahol főleg diákok laknak.

Az RTBF belga állami televízió beszámolója szerint gázszivárgás okozta a robbanást. A nyilvánosságra hozott fényképeken látható volt, hogy a robbanás három épületnek szinte teljesen letarolta a homlokzatát.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink