Nagyvilág

2017-12-06 17:47:00

Putyin: az Iszlám Államot teljesen szétverték

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet Szíriában teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Nyizsnyij Novgorodban újságíróknak.

Putyin: az Iszlám Államot teljesen szétverték

"Két órával ezelőtt a védelmi miniszter (Szergej Sojgu) azt jelentette, hogy az Eufrátesz keleti és nyugati partján a hadműveletek a terroristák teljes szétzúzásával értek véget" - mondta az elnök. "Természetesen, az ellenállásnak lehetnek még fészkei, de egészében véve a katonai munka ezen a területen véget ért. Ismétlem, teljes győzelemmel és a terroristák szétzúzásával ért véget"- tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a szíriai rendezés összes részvevőjének, így a damaszkuszi kormánynak, a régió országainak és az ENSZ-nek most a következő szakaszra, a politikai folyamatra kell áttérnie, amelyről az orosz, a török és az iráni elnök, valamint Szíria népének "kongresszusa" Szocsiban megállapodott. Putyin elmondta, hogy

megkezdődött az ország új alkotmányának előkészítése, és a politikai folyamat függvényében át kell majd térni a szíriai elnök- és parlamenti választásra.

Mint mondta, ehhez előbb meg kell szilárdítani a helyzetet, meg kell erősíteni az úgynevezett feszültségmentesítési övezeteket, és el kell érni, hogy a vérontás véglegesen véget érjen Szíria területén.

Gennagyij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz vezérkar főnöke szerdán Moszkvában közölte, hogy Szíriát teljesen felszabadították a terroristák uralma alól, és az Iszlám Állam összes "bandáját" megsemmisítették az ország területén. Beszámolója szerint szerdán Szuhel szíriai dandártábornok 5. önkéntes rohamhadosztályának alegységei az ország keleti részén levő Deir-ez-Zór tartományban szétverték a maradék törvénytelen fegyveres erőket, és négy település felszabadítása után egyesültek a délről előrenyomuló szíriai kormányerőkkel.

"Ilyen módon, ma az IÁ fennhatósága alá tartozó terület Szíria területén nem létezik" - mondta. Oroszország 2015. szeptember 30-án avatkozott be a szíriai konfliktusba, Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere oldalán, megfordítva ezzel a háború menetét. Moszkva alapvetően légi, vezérkari és diplomáciai támogatással, valamint különleges egységekkel, katonai tanácsadókkal és fegyverszállításokkal támogatja Damaszkuszt.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink