Nagyvilág

2017-12-06 19:10:00

Donald Trump bejelentette: Elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát

Az amerikai elnök Washingtonban tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Felszólította a külügyminisztériumát is, hogy kezdjék meg a Tel-Aviv-i amerikai nagykövetség átköltöztetését Jeruzsálembe, amely a békét fogja jelképezni. Azt is világossá tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett híve a közel-keleti békének.

Sajtótájékoztatót tartott Donald Trump amerikai elnök, ahol bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Az elnök felidézte, hogy hivatalba lépésekor megígérte, új politikát fog megvalósítani, majd elmondta, hogy a kongresszus már több mint húsz évvel ezelőtt elfogadta a jeruzsálemi nagykövetséggel kapcsolatos törvényt.

Mint mondta, az előtte lévő elnökök azért halasztották el a törvény életbe léptetését, mert azt gondolták, hogy ezzel elősegítik a béke ügyét. Úgy gondolja, jóhiszeműen cselekedtek, de több mint két évtized után látni, hogy nincs tartós békeegyezmény Izrael és a palesztinok között.

„Ezért elhatároztam, hogy hivatalosan is elismerjük Jeruzsálemet Izrael fővárosaként”- jelentette be Trump, majd elmondta, ezt ugyan több elődje is megtette kampányidőszakban, de ő ma teljesíti is az ígéretét.

Az amerikai elnök elmondta, Jeruzsálemben van az izraeli parlament, a legfelsőbb bíróság és a miniszterelnök és az államelnök intézményének is a székhelye. „Jeruzsálem nem csupán három nagy vallás szíve, hanem a világ egyik legsikeresebb demokráciájának is a szíve”- magyarázta Trump, aki szerint az izraeli nép olyan országot épített fel, ahol zsidók, keresztények, muszlimok és minden más vallás képviselői a lelkiismeretük szerint tudják gyakorolni a vallásukat. Elmondta, hogy Jeruzsálem meg kell, hogy maradjon olyan helynek, ahol mind a zsidók, mind a keresztények, mind a muszlimok a szent helyeiken gyakorolhatják a vallásukat.

donald trump aláírja az amerikai nagykövetség áthelyezéséről szóló elnöki rendeletet (fotó: reuters)Donald Trump aláírja az amerikai nagykövetség áthelyezéséről szóló elnöki rendeletet (Fotó: Reuters)


Trump azt is elismételte, hogy felszólította a külügyminisztériumot, hogy kezdje meg az amerikai nagykövetség átköltöztetését Tel-Avivból Jeruzsálembe, ahol a „legkiválóbb építészek és mérnökök” fognak közreműködni abban, hogy a követségi épülettel egy emlékművet „is építsünk a béke számára”.

Az elnök arról is beszélt, hogy a bejelentésével nem vállalnak semmilyen előre eldöntött pozíciót a végső megállapodást tekintetésben a zsidók és a palesztinok között és az Egyesült Államok továbbra is a kétállami megoldás híve. Trump felhívta a felek figyelmét, hogy amíg nem történik közöttük megállapodást, addig mindenki ragaszkodjon a jelenlegi status quo-hoz.

Úgy véli, lesznek viták a bejelentése miatt, de biztos benne, hogy ezek előbb-utóbb el fognak ülni és „olyan béke fog megvalósulni, ami sokkal nagyobb, mint amit most el tudunk képzelni”. Mint mondta, a béke soha nem elérhetetlen azok számára, akik el akarják érni, ezért nyugalomra és toleranciára szólítja fel az embereket, hogy „gyerekeink számára a szeretet és ne a konfliktus örökségét hagyjuk”.

Közölte azt is, hogy Mike Pence alelnök a napokban a térségbe fog utazni, hogy az ott lévők felé is megerősítsék elkötelezettségüket.

Történelmi jelentőségű Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentése Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának, ezt a palesztinokkal kötendő  békemegállapodásnak is tartalmaznia kell  - hangsúlyozta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a bejelentést követően.

Egy több 20 éves gyakorlattal szakított

Több mint húsz év után nem írta alá az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének áthelyezését felfüggesztő határozatot az amerikai elnök. Donald Trump telefonon közölte a palesztin elnökkel, hogy áthelyezné követségét Jeruzsálembe, ezzel pedig gyakorlatilag elismeri a várost Izrael fővárosaként. A palesztin vezetés szerint a döntés a kétállami megoldás kudarcát jelenti.

Yitzhak Rabin 1995-ös washingtoni beszédében köszönte meg az Egyesült Államok kongresszusának, hogy megszavazta: az ország nagykövetségét Jeruzsálembe kell áthelyezni. A törvényt ugyanakkor megszavazása után azonnal felfüggesztették, amelyet fél évente minden eddigi amerikai elnök meghosszabbított.

Donald Trump kampányának egyik fontos ígérete volt, hogy érvényt szerez a törvénynek és de facto is elismeri Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként. A halasztás határideje december negyedike éjfél volt, a dokumentumot több mint húsz év után azonban nem írta alá az elnök. Később pedig olyan hírek érkeztek Washingtonból: Trump szerdán bejelenti hogyan döntött az ügyben.

Kedden a palesztin állami média közölte: az elnök telefonon egyeztetett Mahmúd Abbásszal a költözésről. De felhívta Benjamin Netanjahut és a jordán királyt is. A palesztin elnök figyelmeztette Trumpot: egy ilyesmi lépésnek beláthatatlan következményei lesznek a térségben.

Amikor Izrael 1948-ben megalakult, Jeruzsálem lett az ország fővárosa. A város keleti felét azonban – köztük az óvárost is – csupán az 1967-es Hatnapos önvédelmi háború során foglalta el az izraeli hadsereg. Jelenlétüket a mai napig nem ismeri el a teljes nemzetközi közösség.
Amikor Benjamin Netanjahu az év elején Washingtonban járt, Trump leszögezte: elkötelezett az izraeli-palesztin konfliktus két állami rendezése mellett.


A palesztin hatóság washingtoni képviselője viszont úgy véli, Trump mostani döntése halálos lövést jelent a békés megoldás számára. „Trump elnök azt ígérte, hogy a béke megteremtésén fog dolgozni, de egy ilyen lépés azonnal alkalmatlanná teszi Amerikát a közvetítői szerepre, mert egy ilyen lépés után az USA maga is a probléma részévé válik azzal, hogy az egyik oldal mellé áll.” – mondja a diplomata.

A palesztinok ugyanis Kelet-Jeruzsálemet szeretnék országuk fővárosának. Gázában azonnal tüntetések törtek ki, a demonstrálók amerikai és izraeli zászlókat égettek.

De összeült az arab liga is, amelynek főtitkára azt üzente: nem csak a palesztin, de az arab és az iszlám világ számára is veszélyes Trump lépése. 2163 Törökország pedig egészen odáig ment, hogy bejelentette: Ankara megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel.

„Erdogan mindig kritizálja Izraelt, de ettől még tovább dolgozunk a céljainkon, például Jeruzsálem fővárosként való elismerésén. Jeruzsálem zsidó főváros volt háromezer évig, soha nem volt és nem is lesz más fővárosa. Mindig lesz, aki kritizál, de sokkal fontosabb egy egységes Jeruzsálem, mint Erdogan szimpátiája.” – reagált Naftali Bennett izraeli oktatási miniszter.

Európai vezetők is aggodalmukat fejezték ki és még a pápa is megszólalt: a status quo megőrzését kérte a felektől, akiket bölcsességre és óvatosságra intett Jeruzsálemmel kapcsolatban.

atv.hu

További külföldi híreink