Nagyvilág

2017-11-19 12:12:00

Meghalt a katalánok ellen vádat emelő spanyol főügyész

Hatvanhat éves korában szombaton elhunyt José Manuel Maza spanyol főügyész Argentínában - tudatta Mariano Rajoy spanyol kormányfő. A főügyész vezette a nyomozást a szakadár katalán kormány és tagjai ellen, illetve ő kezdeményezte a büntetőeljárást ellenük.

Meghalt a katalánok ellen vádat emelő spanyol főügyész

A spanyol miniszterelnök a Twitteren közvetítette a kormány részvétét a főügyész családjának és barátainak. 

Az Europa Press spanyol hírügynökség jelentése szerint Maza valamilyen fertőzéssel került kórházba Buenos Airesben, a halál pedig ott érte utol.

A főügyész vezette a vizsgálatot a katalán függetlenségi népszavazás ügyében, november elején kezdeményezte a büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt.

A Brüsszelbe menekült Carles Puigdemont katalán elnököt és kormányának 13 tagját (köztük a Belgiumban tartózkodó 4 kabinettagot) Spanyolországban akár 30 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. Azt a 9 politikus, aki Spanyolországban maradt, előzetes letartóztatásba helyezték. 

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást, amelyen a résztvevőknek, a választásra jogosultak 42,3 százalékának mintegy 90 százaléka szavazott az elszakadásra Spanyolországtól. Madrid a szavazást alkotmányellenesnek minősítette. 

A katalán parlament október 27-én kiáltotta ki a függetlenséget, Mariano Rajoy spanyol kormányfő még aznap menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a parlamentet, és december 21-re előrehozott tartományi választásokat írt ki.

atv.hu / MTI

További külföldi híreink