Nagyvilág

2017-10-18 20:46:00

A szemekben rejtőzhet a diszlexia oka

Az emberi szemben lévő fényérzékelő sejtek elrendeződése lehet a felelős a diszlexiáért - vélik francia kutatók.

A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban közölt eredmények szerint a diszlexiásoknál az érintett sejtek ugyanolyan mintázatban helyezkednek el mindkét szemben. Ez összezavarhatja az agyat, amely tükörképekként fogja fel a látottakat.

A nem diszlexiás embereknél a sejtek aszimmetrikusan helyezkednek el, lehetővé téve, hogy az egyik szemből érkező jeleket felülírják a másikból érkező információk, aminek eredményeként az agy végül csak egyetlen képet észlel.

A kutatók szerint az aszimmetria hiánya lehet a biológiai és anatómiai alapja az olvasási és helyesírási nehézségeknek. Mint rámutattak, a diszlexiás emberek úgynevezett "tükörhibákat" vétenek, például összekeverik a b és a d betűket.

"A megfigyeléseink alapján arra jutottunk, hogy szinte biztosan megtaláltuk a diszlexia egyik okát" - mondta Guy Ropars, a Rennesi Egyetem munkatársa, a tanulmány társszerzője, hozzátéve, hogy a felfedezés egy "viszonylag egyszerű" diagnosztikai módszert tesz lehetővé, ami annyiból áll, hogy meg kell vizsgálni a páciens szemét.

A szakemberek felfedeztek egy parányi időbeli eltérést is az elsődleges kép és az agy átellenes féltekéjén "felbukkanó" tükörkép között. Ezt kihasználva pedig kifejlesztettek egy módszert, amellyel kitörölhetik a diszlexiásokat megzavaró tükörképet, mindössze egy LED-lámpa segítségével.

A szakemberek a lámpa gyors, szabad szemmel nem is látható villogtatásával törölték ki a képek egyikét a tanulmányba bevont diszlexiás emberek agyából, miközben az alanyok olvastak. Az előzetes vizsgálatok során a résztvevők "csodalámpaként" emlegették a műszert, ám további vizsgálatokra van szükség a módszer hatékonyságának bizonyítására.

Az olvasási és nyelvértési nehézséggel járó részképességzavar nagyjából 700 millió embert, vagyis a világ népességének 10 százalékát érinti.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink