Nagyvilág

2017-09-26 05:10:00

Ő fogja megoldani az észak-koreai válságot?

Kim Dzsong Un szócsöve tüzes retorikájával és humorával tett hírnévre New Yorkban. Egyes szakértők szerint Ri Jong Ho lehet a megoldás az Észak-Korea és Amerika között elmérgesedett viszony megoldásában.

Ő fogja megoldani az észak-koreai válságot?

Mint ismert, egyre durvul Észak-Korea és Amerika kapcsolata. Észak-Korea több ballisztikus rakétát is kilőtt az utóbbi hetekben, válaszul Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette Phenjant: a teljes megsemmisülés fenyegeti, ha az Egyesült Államoknak meg kell magát védenie. Majd az észak-koreai külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés általános vitáján New Yorkban azt mondta, Észak-Korea már csak néhány lépésre van attól, hogy atomhatalommá váljon.

Mindeközben hétfőn közelebb került a világ egy lehetséges nukleáris háborúhoz: Észak-Korea külügyminisztere ugyanis hadüzenetnek tekinti Trump amerikai elnök hétvégi beszédét és úgy reagált rá: Phenjan fenntartja magának a jogot az ellenlépésekre, köztük amerikai stratégiai nehézbombázók lelövésére, még akkor is, ha azok nem Észak-Korea légterében repülnek. A Fehér Ház rendkívüli sajtótájékoztatón igyekezett tisztázni a dolgot.

A kritikus szócsaták ellenére az elmúlt napokban megjelent egy ember az észak-koreai rezsim nemzetközi arcaként: Ri Jong Ho, Észak-Korea külügyminisztere.

Nehéz elképzelni, hogy van olyan észak-koreai kormányzati tisztviselő, aki a jelenlegi válságon keresztül tudja vinni az országot, különösen akkor, ha szoros kapcsolatot ápol Kim Dzsong Unnal. A The Guardian mégis azt írja, a válság feloldásában komoly szerepet játszhat a külügyminiszter.

Ügyes tárgyaló

Úgy tippelnek, hogy az észak-koreai külügyminiszter a 60-as éveiben járhat. Diplomáciai karrierje1978-ban kezdődött, hat évvel Kim Dzsong Un születése előtt. Nem csak Ri, de édesapja is, Ri Myong-je is az államnak szolgált hosszú évekig, ő volt az állami hírügynökség egykori szerkesztője, aki közeli kapcsolatban állt „a Kedves Vezető” Kim Jong Illel. Ri különleges pozíciót tölt be a rezsimben. Ő egyike azon kevés észak-koreai apparátusoknak, akiket az amerikai tisztviselők jól ismernek.

A külügyminisztert ügyes tárgyalóként emlegetik, aki tapasztalattal rendelkezik az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti nukleáris programról folytatott tárgyalások terén, ugyanis Ri volt a főtárgyaló azon a hatoldalú tárgyaláson, ahol megállapodás született az észak-koreai atomfegyverprogram felszámolásáról.

Ri ott volt azon „a történelmi megbeszélésen”, amikor 2000-ben Jo Myong Rok, Észak-Korea alelnöke Amerikába látogatott, ahol találkozott Bill Clintonnal és az akkori amerikai külügyminiszterrel, Madeleine Albrighttal. 2000-ig ez volt a legmagasabb szintű megbeszélés a két ország között.  A lap arról ír, hogy míg Észak-Korea inkább a harcias kommunikációt használja, Ri a diplomatikusabb vonalat képviseli.

2003 és 2007 között az Egyesült Királyságban nagykövetként szolgált, de dolgozott Zimbabwe és Svédország nagykövetségein is. Emellett fontos szerepet töltött be a Koreai Munkáspárt tagjaként. „Kim Dzsong Un egyik legjobb döntése volt, hogy Ri Jong Ho külügyminiszternek nevezte ki” – idézi a Washington Post Thae Jong Ho-t, aki a londoni észak-koreai nagykövetségen volt Ri egykori helyettes nagykövete.

Ő lehet a kulcs?

Ri Jong Ho nem tipikus kommunista bürokrata. Lenyűgöző diplomáciai képességei vannak – írja a theatlantic.com. Joel S Wit a Paul H. Nitze Egyetem amerikai-koreai intézetének vezetője írásában úgy fogalmaz: Ri okos, átgondolt, jó kérdező és gondos hallgató, aki megfontolja válaszát.

A theatlantic.com-on megjelent írásban azt javasolta a szakértő, hogy Ri és Rex Tillerson üljenek le tárgyalni, ugyanis a két külügyminiszter találkozója megszakíthatja a „kontraproduktív washingtoni és phenjani” kapcsolatot. Ri korábban a Fülöp-szigeteki fórumon találkozott az orosz, a kínai és a dél-koreai tisztviselőkkel, ahol Rex Tillerson is részt vett, az amerikai külügyminiszter arra szólította fel a többi országot, hogy szigetelődjenek el Észak-Koreától.

A szakértő azt írja, fontos lenne a tárgyalás a két ország között, ahol a Trump-adminisztráció közvetlenül közölhetné észrevételeit Ri Jong Ho-n keresztül Kim Dzsong Unnal, valamint a két ország megoszthatná egymással nézőpontjait.

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

További külföldi híreink