Nagyvilág

2017-08-12 08:38:00

Obama visszatérne és mindent átszervezne

Barack Obama volt amerikai elnök politikai visszatérésre készül - jelentette pénteken az Axios amerikai hírportál.

Obama visszatérne és mindent átszervezne

A baloldalhoz közel álló, jólértesültségéről ismertté vált portál szerint Donald Trump elnök elődje ősszel akar visszatérni a politikába. 

Barack Obama várhatóan a virginiai kormányzóválasztás kampányában vállal szerepet, mégpedig Ralph Northam jelenlegi kormányzóhelyettes mellett.

Northam a jelenlegi demokrata párti kormányzó, a Clinton-házaspár barátjaként számon tartott Terry McAuliffe saját pártján belüli kihívója. Az Axios információi szerint Obama már aktívan részt vesz Northam kampányának pénzgyűjtő akcióiban. 

Barack Obama várható visszatérése a hírportál szerint riadalmat keltett a Demokrata Pártban, mert a volt elnök szeretné átszervezni a pár apparátusát és meg akarja újítani programját. 

A demokraták a tavalyi választási vereség óta még mindig nem tértek magukhoz, és nem sikerült bővíteniük támogatóik táborát. A pártot belviták emésztik, és vezetési válsággal küszködik.

"Mindeddig kudarcot vallottunk abban, hogy jó gazdasági programot kínáljunk, elmagyarázzuk értékrendünket, és kiálljunk a dolgozó emberek mellett. Ennek nem szabad többé előfordulnia"

- fogalmazott Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője néhány nappal ezelőtt.

atv.hu / MTI

További külföldi híreink