Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2017-08-08 14:38:00

Török lap: Három nap alatt lerohanjuk Németországot

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.

Török lap: Három nap alatt lerohanjuk Németországot

A török államfő az északkelet-törökországi Rizében tartott beszédet a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) helyi képviselői előtt.

Erdogan elsősorban azt kifogásolta, hogy Berlin nem reagált arra a több ezer aktára, amelyben Ankara az általa terrorszervezeteknek minősített csoportokhoz köthető emberek kiadatását kérte. Mint mondta: Törökország 4500 dossziét jutatott el Angela Merkel német kancellárhoz, de egyikre sem kapott választ. Rámutatott: Berlin ugyanakkor azt várja Ankarától, hogy az majd kiadja a Törökországban terrorizmus vádjával letartóztatott német állampolgárokat.

A török elnök hangoztatta:

a terrorszervezetek mögött számos erő áll, de ezzel kapcsolatban részletet nem említett.

Erdogan már többször vádolta azzal Berlint, hogy menedéket nyújt a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres függetlenségi harcot vívó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok szimpatizánsainak, többek mellett magas rangú katonatiszteknek, politikusoknak és újságíróknak. A PKK-t az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván. Az Egyesült Államokban élő Gülen tagadja az összeesküvés kitervelésének vádját.

az európa megszállásáról szóló napilap címlapja (fotó: twitter)Az Európa megszállásáról szóló napilap címlapja (Fotó: Twitter)

Törökországban az utóbbi egy évben több mint 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 170 ezer ember ellen indítottak eljárást terrorszervezetekkel összefüggésben. Mindemellett nagyjából 150 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.

Egyre nagyobb a konfliktus

A német és a török kormány viszonya a 2016-os puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli, ami a közelmúltban diplomáciai viszályhoz vezetett. A berlini vezetés a múlt hónapban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékektől.

Egy az elnökhöz, Recep Tayyip Erdoganhoz köthető napilap azt írta, hogy ha háborúra kerülne sor, pillanatok alatt elfoglalnának több európai országot is - írja az Express.

A kormányközeli Yeni Söz címlapja szerint Németországot a török hadsereg három nap alatt le tudná rohanni – a francia invázióhoz pedig egy óra is elég lenne.

A Yeni Söz abszurd állítását egy amerikai politológus, George Friedman szavaira alapozza: szerintük Friedman egyszer azt mondta, ha a németeknek és a franciáknak lenne elég bátorságuk a harchoz, nagyon hamar vereséget szenvednének, idézi a lapot a Faktor. Emellett a nemzetközi kutatóintézet, a Gallup közvélemény-kutatását is megemlítik: 

„Az európaiak azt válaszolták, hogy háború esetén nem harcolnának a hazájukért, hanem felvonnák a fehér zászlókat. Németországról lemondtak a lakói. Ha reggel elkezdjük a támadást, akár már aznap este a Bellevue-kastélyban imádkozhatunk”

– írja a lap.

atv.hu

 

 

 

 

Szavazzon itt a Nap Kérdésére

Ajánlom

További külföldi híreink