Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2017-08-07 19:35:00

Erdogan a terrorizmus támogatásával vádolja Németországot

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.

Erdogan a terrorizmus támogatásával vádolja Németországot

A török államfő az északkelet-törökországi Rizében tartott beszédet a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) helyi képviselői előtt.   

Erdogan elsősorban azt kifogásolta, hogy Berlin nem reagált arra a több ezer aktára, amelyben Ankara az általa terrorszervezeteknek minősített csoportokhoz köthető emberek kiadatását kérte. Mint mondta: Törökország 4500 dossziét jutatott el Angela Merkel német kancellárhoz, de egyikre sem kapott választ. Rámutatott: Berlin ugyanakkor azt várja Ankarától, hogy az majd kiadja a Törökországban terrorizmus vádjával letartóztatott német állampolgárokat.   

A török elnök hangoztatta: a terrorszervezetek mögött számos erő áll, de  ezzel kapcsolatban részletet nem említett.    

Erdogan már többször vádolta azzal Berlint, hogy menedéket nyújt a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres függetlenségi harcot vívó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok szimpatizánsainak, többek mellett magas rangú katonatiszteknek, politikusoknak és újságíróknak. A PKK-t az Európai Unió is terrorszervezetként tartja nyilván. Az Egyesült Államokban élő Gülen tagadja az összeesküvés kitervelésének vádját.   

A német és a török kormány viszonya a puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli, ami a közelmúltban diplomáciai viszályhoz vezetett. A berlini vezetés a múlt hónapban irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér Törökországgal szemben, arra hivatkozva, hogy Ankara elfordul az európai értékektől.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink