Külföld

2017-06-19 17:27:00

Katar a gazdasági embargó feloldásáig nem hajlandó tárgyalni

Katar a gazdasági embargó feloldásáig nem tárgyal azokkal az arab államokkal, amelyek megszakították vele a diplomáciai kapcsolatokat, valamint a közlekedési és a kereskedelmi összeköttetést - jelentette ki hétfőn a katari külügyminiszter.

Katar a gazdasági embargó feloldásáig nem hajlandó tárgyalni

Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejk leszögezte: "Katar blokád alatt áll, nincsenek tárgyalások". "Fel kell oldaniuk a blokádot a tárgyalásokhoz. Eddig nem láttunk ezzel kapcsolatos elmozdulást, ami előfeltétele annak, hogy bármi előrelépés történjen" - tette hozzá.   

A katari külügyminiszter emellett kizárta, hogy országa párbeszédet kezdjen szomszédjaival belügyeiről, illetve a katari tulajdonú al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió jövőjéről.   

Száni elmondta, hogy eddig még semmilyen követelést sem közölt Dohával Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, és Bahrein sem, amely országok - hét másikkal együtt - megszakították diplomáciai kapcsolataikat két hete Katarral, azzal vádolva az emírség vezetését, hogy terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beleavatkozik a belügyeikbe, nem utolsósorban az al-Dzsazírán keresztül.   

A katari külügyi tárca vezetője szerint egyedül a kuvaiti uralkodó közvetített a viszályban, egyben kiemelte, hogy az emírség az Arab-öböl menti államok konkrét követeléseit várja a vita rendezésének érdekében.

"Nem lehetnek olyan homályos követelések, mint +a katariak úgyis tudják, mit akarunk tőlük, fel kell hagyniuk ezzel-azzal, és külföldi megfigyelőmechanizmus alá kell helyezni őket+" - fűzte hozzá.   

A katari külügyi tárca vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a viszály elhúzódása esetén az emírség Törökországra, Kuvaitra, Ománra, valamint Szaúd-Arábia regionális riválisára, Iránra fog támaszkodni. "Van egy tartalék tervünk, amely főként Törökországra, Ománra és Kuvaitra támaszkodik. Irán pedig rendelkezésünkre bocsájtotta légitársaságunk számára a légterét, emellett együttműködünk mindazon országokkal, amelyek árukkal láthatják el Katart" - hangoztatta Száni.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink