Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2017-03-30 16:01:00

Útnak indulhat Kim Dzsongnam holtteste

Malajzia hozzájárult ahhoz, hogy hazaszállítsák Észak-Koreába Kim Dzsong Namnak, Kim Dzsong Un phenjani vezető februárban Kuala Lumpurban meggyilkolt féltestvérének a holttestét - jelentette be csütörtökön Najib Razak malajziai miniszterelnök.

Útnak indulhat Kim Dzsongnam holtteste
A boncolás befejezése után, a családtól érkezett kérvény nyomán a halottkém jóváhagyta a holttest átadását - állt a kormányfő közleményében.   

A holttest Észak-Koreába szállításáért cserébe Phenjan lehetővé tette a hazatérést kilenc malajziai állampolgárnak, akik eddig nem hagyhatták el az országot, és Malajzia is feloldotta az észak-koreai állampolgárokra korábban kiszabott kiutazási tilalmat - tette hozzá Razak.   

A gyilkosság és az ügyben indult nyomozás diplomáciai feszültségeket okozott a két ország között. Megfigyelők szerint a megállapodás orvosolhatja ezt. A kilenc érintett malajziai már repülőre is szállt, és elhagyta Észak-Koreát.   

Najib Razak közleménye nem említette név szerint Kim Dzsong Namot. Az észak-koreai vezető féltestvérét, Kim Dzsong Il néhai diktátor legidősebb fiát február 13-án gyilkolták meg a Kuala Lumpur-i repülőtéren. Két nő mérgező anyagot kent az arcára. A vizsgálatok során kiderült, hogy az ENSZ által vegyi fegyvernek minősített VX idegméreg okozta a halálát.   

Közben a KCNA észak-koreai hírügynökség is hírt adott róla, hogy Phenjan megegyezésre jutott Malajziával arról, hogy hazaszállíthatják annak az észak-koreai állampolgárnak a holttestét, akit Kuala Lumpurban meggyilkoltak. Dél-koreai és amerikai hírszerzési források szerint Észak-Korea tervelte ki a támadást, de ezt Phenjan tagadja. Észak-Korea még azt sem ismeri el, hogy a halott férfi Kim Dzsong Nam, és továbbra is a diplomáciai útlevelében szereplő álnéven, Kim Csolként utal az áldozatra.    

A malajziai rendőrség szerint az ügynek több észak-koreai gyanúsítottja is van, akik közül hárman Észak-Korea Kuala Lumpur-i diplomáciai képviseletén rejtőzködnek. Egyikük állítólag diplomata. 

Az észak-koreai közleményből kiderült: a két ország illetékesei nemrég Kuala Lumpurban tartottak megbeszélést, és ott egyeztek meg a holttest elszállításáról, illetve az utazási tilalmak kölcsönös feloldásáról.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink