Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2017-02-07 21:49:00

Újabb korrupciós vizsgálat a római főpolgármesterrel szemben

A római ügyészség újabb vizsgálatot indított Virginia Raggi római főpolgármester, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusával szemben saját kabinetfőnöke kinevezése miatt - értesült az olasz sajtó kedden.

Újabb korrupciós vizsgálat a római főpolgármesterrel szemben
Virginia Raggi főpolgármester (Fotó: Reuters)

Az ügyészség először azt jelentette be, hogy vizsgálat indult Salvatore Romeo, a polgármester volt kabinetfőnöke ellen, majd az is nyilvánossá vált, hogy újabb vizsgálatot indítottak Virginia Raggival szemben is, aki tavaly júniustól vezeti az olasz fővárost.

A római városházán dagadó korrupciós botrány decemberben kezdődött,

amikor őrizetbe vették a Virginia Raggi jobb kezének tartott Raffaele Marrát a római önkormányzat személyi igazgatóját.

Mint kiderült Raffaele Marra egyszemélyben döntött a főpolgármesteri hivatalon belüli kinevezésekről, és többek között saját testvérét a római önkormányzat idegenforgalmi hivatalának élére állította. A hatóságok szerint a kinevezésről Virginia Raggi is tudott, akit ezért pénteken nyolc órán át hallgattak meg.  

Raffaele Marra börtönbe kerülése után lemondott Salvatore Romeo, a főpolgármester kabinetfőnöke, aki olyan, 30 ezer eurós (több mint 9 millió forintos) életbiztosítást kötött tavaly januárban, amely kedvezményezettjének Virginia Raggit jelölte meg.

Raggi, miután tavaly júniusban polgármesterré választották, kabinetfőnökévé léptette elő Romeót, és háromszorosára emelte a fizetését, ami miatt élesen bírálták.

A római főpolgármester azt mondta az ANSA hírügynökségnek, hogy nem tudott semmit a szóban forgó életbiztosításról. Salvatore Romeót szerdán hallgatják meg az ügyészek.

Az M5S-t vezető Beppe Grillo blogján vette védelmébe Virginia Raggit, hangsúlyozva, hogy aki a római főpolgármestert támadja, az a mozgalmat támadja. Virginia Raggi Facebook-profilján az általa vezetett csapat több mint 90 eddigi sikerét sorolta fel.

Luigi Di Maio az M5S miniszterelnök-jelöltje levélben fordult az olasz újságíró szövetség elnökéhez nyilvánosságra hozva azoknak az újságíróknak a névsorát, akik szerinte elfogultan, az M5S-t támadva tudósítanak Virginia Raggiról. Luigi Di Maio szerint rágalomhadjárat folyik a párt lejáratására.

Elemzők rámutatnak, hogy Virginia Raggi esetleges vád alá helyezése vagy lemondása hatalmas kárt okozna a következő olasz parlamenti választások megnyerésére készülő ellenzéki pártnak, amely semmilyen módon nem akarja kiengedni a kezéből az olasz fővárost.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink