Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2016-12-01 14:27:00

Járókelő rabolt ki egy pénzszállítót a forgalmas utcán - felvétel

Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a tolvajt, aki lenyúlt 36 kilónyi aranylemezt egy New York-i pénzszállító teherautóból.

Járókelő rabolt ki egy pénzszállítót a forgalmas utcán - felvétel

Az incidensről felvétel is készült, a bizonságiak mindössze 20 másodpercre hagyták őrizetlenül a pénszállítót, amelyből egy járókelő kikapott egy zsákot, amelyben aranylemezek voltak.

A floridai Orlandóban, vagy Miamiban bújkáló tettes 470 millió forint értékű szállítmányt lovasíthatott meg.

„Úgy gondoljuk, csak felismerte a lehetőséget, felkapta a vödröt és elment vele”

– fogalmazott az egyik New York-i nyomozó, aki szerint a férfi nem is tudta, mi lehet a fém vödörben. 

A gyanúsítottnak akkor sikerült ellopnia az aranyrudakat, amikor a forgalmas manhattani belvárosban az egyik őr éppen a szállítmányos papírokat intézte, míg a második őr pedig a mobilját vette ki az első ülésről.

Úgy tűnik, a férfinek nehezére esett a közel fémvödör cipelése, egy ízben le is kellett raknia, hogy kifújja magát. Ezután tűnt el a kamerák látószögéből.

A rendőrség közlése szerint egy 50 és 60 év közötti latínó férfit keresnek.

atv.hu / BBC

További külföldi híreink