Külföld

2016-03-25 12:58:00

"Finálé" Németországig érnek a brüsszeli terrorsejt szálai

Őrizetbe vettek két férfit Németországban a brüsszeli terrortámadásokkal összefüggésben - jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.

"Finálé" Németországig érnek a brüsszeli terrorsejt szálai
Forrás: Reuters

Az egyik férfit Düsseldorf térségében vették őrizetbe csütörtök délután. A helyi szalafista szubkultúra tagjaként ismert Samir E.-t a török hatóságok tavaly nyáron feltartóztatták a szíriai határvidéken és visszatoloncolták Amszterdamba, ahonnan az országba érkezett. Ugyanazzal a repülőgéppel szállították vissza, mint Khalid el-Bakraouit, az egyik brüsszeli merénylőt. A hatóságok vizsgálják, hogy ismerték-e egymást.

A másik férfit Giessen térségében vették őrizetbe szerdán. Telefonján van két gyanús sms, az egyik tartalmazza Khalid El Bakraoui nevét, a másik pedig csupán a vége jelentésű fin francia szóból áll, és három perccel azelőtt keletkezett, hogy el-Bakraoui felrobbantotta magát.

A düsseldorfi ügyészség a Rheinische Post című lapnak megerősítette, hogy csütörtökön őrizetbe vettek egy embert, akit egyebek között súlyos állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítanak.

Újabb elkövetőt azonosítottak

A belga hatóságok újabb terroristát azonosítottak: a szíriai Naím el-Hámed a párizsi és a brüsszeli terrorista merényletek elkövetői köréhez tartozik - jelentette rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Derniere Heure című belga napilap pénteken.

El-Hámed fényképét a rendőrség egyéb információk híján azzal a figyelmeztetéssel tette közzé honlapján, hogy a 28 éves szíriai gyanúsított "nagyon veszélyes, és feltehetőleg fegyverrel rendelkezik".
    
A napilap tájékoztatása szerint Naím el-Hámed egyike azoknak a gyanúsítottaknak, akiket a novemberben Párizsban, majd a kedden Brüsszelben elkövetett merényletekkel kapcsolatban keres a rendőrség.

forrás: reutersForrás: Reuters
    
A körözési listán szerepel még terrorszervezetben való részvétel gyanújával a belga állampolgárságú Mohamed Abrini, valamint a repülőtéri robbantás egyik feltétezett tettese, a 24 éves marokkói származású, de belga állampolgárságú Najim Laachraoui és a metróban öngyilkos merényletet elkövető Khalid el-Bakraoui is.

Amerikai áldozatai is vannak a támadásnak

Amerikai állampolgárok is vannak a három nappal ezelőtti brüsszeli terrortámadások halálos áldozatai között - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken Brüsszelben, ahova azért érkezett, hogy kifejezette részvétét az ország lakosságának.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető nem pontosította, hány amerikai áldozatról tudnak. Egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő azonban "legkevesebb két halottról" számolt be.

forrás: reutersForrás: Reuters
    
"Az Egyesült Államok önökkel együtt gyászol és önökkel együtt imádkozik azokért, akiket kegyetlenül elvettek tőlünk és azokért, akik megsebesültek ezekben az aljas támadásokban" - mondta az amerikai diplomácia vezetője, miután megbeszélést folytatott Charles Michel belga kormányfővel.
    
"Az Egyesült Államok határozottan kiáll Belgium és Európa nemzetei mellett ebben a tragédiában" - szögezte le John Kerry, hozzátéve, hogy nem fogják mérsékelni a terrortámadásokat magára vállaló Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc intenzitását.

atv.hu / MTI

Politikai hirdetés