Külföld

2016-03-24 17:56:00

Ferenc pápa magasan veri a világ vezető politikusait

Ferenc pápa népszerűbb a világ vezető politikusainál is - közölte csütörtökön a BBC News egy felmérésre hivatkozva.

Ferenc pápa magasan veri a világ vezető politikusait

A WIN/Gallup International globális piac- és közvélemény-kutató csoport 64 államban, mindenütt nagyjából 1000 személy megkérdezésével elvégzett felmérése alapján a római katolikusoknak és a zsidóknak van a legkedvezőbb véleménye a pápáról világszerte, de a protestánsok, sőt még az ateisták és agnosztikusok többsége is kedvezően értékeli a pápa személyét.

Caroline Wyatt, a BBC vallási ügyekben illetékes tudósítója elmondta, hogy az egyházfő három éve kezdődött pápaságát jelentős jóindulat övezi.

A közvélemény-kutatásban résztvevőknek a következő kérdést tették fel: "Tekintet nélkül saját vallására, nagyon kedvező, inkább kedvező, inkább kedvezőtlen, vagy nagyon kedvezőtlen véleménye van-e Ferenc pápáról?".

A pápa a római katolikusok körében bizonyult legnépszerűbbnek, akiknek 85 százaléka kedvező véleménnyel volt róla. A megkérdezett zsidók körében is 65 százalékos népszerűségnek örvendett.

A közvélemény-kutatásban részt vevő 64 országból Portugáliában és a Fülöp-szigeteken volt a legnépszerűbb a római katolikus egyházfő. Portugáliában a megkérdezettek 94 százaléka, a Fülöp-szigeteken pedig 93 százaléka válaszolt úgy, hogy kedvező véleménnyel van a pápáról.

Ferenc pápa a legkevésbé Tunéziában, Törökországban és Algériában bizonyult népszerűnek, míg az azerbajdzsániak azt válaszolták, hogy keveset tudnak róla.

A WIN/Gallup szerint Ferenc pápa vezetné a népszerűségi listát, ha összehasonlítanák megítélését a világ politikai vezetőivel.

A közvélemény-kutató csoport szerint a római katolikus egyházfő nettó népszerűségi pontszáma +41, amely a kedvező és a kedvezőtlen vélemények különbségéből adódó szám. Ezzel Ferenc pápa vezeti a népszerűségi rangsort Barack Obama amerikai elnök (+30), Angela Merkel német kancellárasszony (+13), David Cameron brit miniszterelnök (+10), és Francois Hollande francia elnök (+6) előtt.

Jean-Marc Leger, a WIN/Gallup International elnöke elmondta, hogy Ferenc pápa egy olyan vezető, aki túllépi a vallási korlátokat. - Felmérésünk azt mutatja, hogy a világ lakosságának különböző felekezetekhez és régiókhoz köthető határozott többsége kedvező képet alakított ki magában a pápáról - tette hozzá.

atv.hu / MTI

További külföldi híreink