Nagyvilág

Brüsszeli terror: Elfogtak 6 embert - frissül

Elfogtak hat embert
március. 25. péntek 7:56

A belga rendőrség elfogott hat embert csütörtök este Brüsszelben, a két nappal korábbi, 31 halálos áldozatot követelő merényletek nyomozása keretében - közölte a szövetségi ügyészség nem sokkal éjfél előtt.

Hármat közülük Brüsszel kellős közepén, a főügyészség közvetlen közelében állítottak elő - fűzte hozzá Eric Van Der Sypt, a szövetségi ügyészség szóvivője. A másik három személyt a belga főváros Jette és Schaerbeek nevű negyedeiben fogták el a szóvivő szerint, aki azonban kilétükkel kapcsolatban további részleteket nem árult el.
    
Esetleges őrizetbe vételükről pénteken döntenek majd.

Gyerekjáték volt becsempészni a bombákat a brüsszeli reptérre
március. 24. csütörtök 21:19

Több hiányosságot is feltártak a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, ahol két nappal ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója.

A csatorna csütörtök esti műsorában elhangzott: a reptéren tesztelték a kézipoggyászok átvilágítására használt gépeket, és kiderült, hogy az esetek felében nem jelezték ki a robbanószerkezetet.
    
Problémákat találtak a repülőtérre felvett alkalmazottak biztonsági átvilágításánál is: sokukat úgy alkalmazták, hogy még nem zárult le az eljárás.
    
A csatorna úgy tudja, hogy nemrégiben el is bocsátottak alkalmazottakat, mert kiderült, hogy "veszélyt jelentenek".
    
Kiderült az is, hogy a repülőtér körüli kerítésen lyukak vannak, így bárki bejuthatott oda.

Csökkentették a terrorkészültség szintjét Belgiumban
március. 24. csütörtök 19:55

Egy fokozattal, a maximális négyesről hármasra csökkentették a terrorkészültség szintjét Belgiumban, két nappal a brüsszeli robbantásos merényletek után - jelentette be csütörtökön a belga belügyi válságközpont.

A szervezet azt nem közölte, hogy ez milyen változásokat fog eredményezni a biztonsági óvintézkedések tekintetében.
    
Jan Jambon belga belügyminiszter egy csütörtök esti televíziós interjúban megerősítette az intézkedésről szóló híreket, és elmondta, hogy az erről szóló döntést a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) hozta meg.

Kép: 25 másodperccel a robbanás előtt
március. 24. csütörtök 19:22

Ferenc pápa: Háborús tett történt Brüsszelben
március. 24. csütörtök 19:07

Háborús tett és pusztítás történt Európa egyik városában, és ahogyan Júdás mögött is mások álltak, akik fizettek azért, hogy Jézust elárulják, emögött a fegyvergyártók és fegyverkereskedők állnak - mondta Ferenc pápa egy Róma közeli menekültközpontban, ahol menekültek lábát mosta meg nagycsütörtökön. 

Az utolsó vacsorára emlékező misén Ferenc pápa tizenegy menekültnek és egy táborban dolgozó önkéntesnek mosta meg a lábát. Egyikük, egy pakisztáni fiatalember tavaly szeptemberben érkezett meg Olaszországba a balkáni migrációs útvonalon,  Magyarország érintésével. 
    
Ferenc pápa homíliájában szembeállította a brüsszeli támadásokat és a különböző népek és vallások közötti testvéri együttélést.

Lövöldözés is lett volna Brüsszelben
március. 24. csütörtök 18:57

Brüsszeli merényletekre készült a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, az előző héten őrizetbe vett Salah Abdeslam - jelentette csütörtökön a VRT belga közszolgálati televízió.

A csatorna név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a nyomozók szerint Abdeslam és két társa több helyszínen végrehajtott lőfegyveres rajtaütéseket tervezett, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el.
    
"A terroristák ugyanazt a forgatókönyvet tervezték, mint Párizsban" - közölte a VRT két nappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli robbantásos merényletek után, amelyekben legalább harmincegy ember életét vesztette.
   
 Abdeslam ügyvédje délután kijelentette, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.

Helyszíni tudósítás Brüsszelből
március. 24. csütörtök 18:46

Egy sejt követte el Párizst és Brüsszelt is
március. 24. csütörtök 17:36

Bizonyítékot nyert, hogy a keddi brüsszeli terrortámadás elkövetői között lévő testvérpár kapcsolatban volt a párizsi öngyilkos merénylőkkel - jelentette ki újságíróknak a belga szövetségi főügyész csütörtökön.

Frédéric Van Leeuw tájékoztatása szerint az el-Bakraoui testvérpár fiatalabb tagja, Khalid - aki a brüsszeli Maelbeek metróállomáson robbantotta fel magát egy szerelvényben - Ibrahim Maaroufi álnéven lakást bérelt a dél-belgiumi Charleroi-ban, amely otthont adott a szélsőséges iszlamista csoport tagjainak. A csoport tagjai között voltak azok is, akik novemberben, Párizsban követték a 130 áldozattal járó öngyilkos merényletsorozatot.
    
Ez a charleroi-i lakás volt az a hely, ahol a párizsi merényletekhez használt robbanószerkezeteket készítették - tette hozzá az ügyész.
    
A belga rendőrség tavaly december 9-én átkutatta a lakást, amelyet követően európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki el-Bakraoui ellen. Fotója és személyleírása megjelent az Interpol honlapján is - tájékoztatott Frédéric Van Leeuw.
    
A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson elkövetett merényleteknek a legutóbbi információk szerint 31 halottja és 260 sebesültje van, utóbbiak között - külügyi közlés szerint - két magyar van.

Hétfőn nyílhat meg a repülőtér
március. 24. csütörtök 17:07

Legkorábban hétfőn nyithatják meg újra a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol két nappal ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - közölte csütörtökön a légikikötőt üzemeltető vállalat.

Arnaud Feist, a vállalat igazgatója az előző napon még mindössze arról számolt be, hogy szombatig zárva marad a zaventemi repülőtér.


    
A kedd reggeli terrortámadások után lezárták a füstölgő, helyenként rommá zúzott repülőteret és az oda vezetők utakat, valamint törölték az összes járatot. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liége-be és más városok repülőtereire irányították át.
    
A két helyszínen - a repülőtéren és a metróban - végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember életét vesztette, és nagyjából háromszázan megsebesültek.

"Nincsen vesztegetni való időnk"
március. 24. csütörtök 16:23

Nincsen több vesztegetni való időnk, a döntési folyamatokat fel kell gyorsítani - mondta újságíróknak Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium (IM) államtitkára, a belga fővárosban elkövetetett terrortámadások kapcsán tartott brüsszeli rendkívüli uniós bel- és igazságügyi miniszteri tanácskozást megelőzően, csütörtökön.

Hozzáette: a munkának a hatékony intézkedéseket kell eredményeznie és a jogalkotási folyamatban a terítéken lévő javaslatok gyors elfogadására kell törekedni. 
    
Ez mindenkinek alapvető érdeke - húzta alá az államtitkár.