Külföld

2016-03-22 21:27:00

Fabio Capello lehet az olasz válogatott szövetségi kapitánya

Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke kedden elmondta, hogy tárgyalni fog Fabio Capellóval a válogatott szövetségi kapitányi posztjának betöltéséről.

Fabio Capello lehet az olasz válogatott szövetségi kapitánya
Fabio Capello (Fotó: Reuters)

A jelenlegi kapitány, Antonio Conte március 15-én jelentette be, hogy a nyári, franciaországi Európa-bajnokság után távozik posztjáról, mert ismét klubedzőként szeretne tevékenykedni. Brit sajtóértesülések szerint az angol bajnoki címvédő Chelsea trénere lesz, ezt azonban ő maga továbbra sem erősítette meg, sőt úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy egy olasz csapat élén folytatja pályafutását.

Tavecchio a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilap keddi számában elmondta, hogy

a következő napokban tárgyalni fog Capellóval a kapitányi posztról. A 69 éves edző korábban a többek között az AS Roma, a Juventus és a Real Madrid együttesét, illetve az angol és az orosz válogatottat is irányította.

A szövetségnek rajta kívül más jelöltjei is vannak, az egyik az 52 éves Roberto Donadoni, aki korábban már dolgozott szövetségi kapitányként, de az olaszok számára rosszul sikerült 2008-as Európa-bajnokság után távozott. Jelenleg ő a Bologna vezetőedzője, Joey Saputo klubelnök pedig azt nyilatkozta, hogy az is marad. "Roberto szerződése 2018-ig szól, így nincs gond. Ő nyugodt, határozott, és részese a klub fejlesztési programjának. Azt mondta, hogy nálunk szeretne maradni" - nyilatkozta az elnök.

Az olaszok csütörtökön Spanyolországot fogadják Udinében barátságos mérkőzésen, kedden Németországgal játszanak Münchenben, az Európa-bajnokságon pedig Írországgal, Svédországgal, illetve a jelenlegi világranglista-vezető Belgiummal szerepelnek azonos csoportban.

atv.hu/MTI

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek