Külföld

2016-03-18 16:47:00

Az Iszlám Állam támogatása miatt ítéltek el három irakit Svájcban

Börtönbüntetést szabott ki egy svájci bíróság pénteken három iraki férfira, akiket az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet támogatásával és más, terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményekkel vádolnak.

Az alpesi államban ez az első büntetőügy, amelyben külföldi iszlamistákat ítéltek el. A három iraki férfira, akiket terrorszervezet támogatásával, illetve abban való tagsággal vádoltak, 42 és 56 hónap közötti szabadságvesztést rótt ki a bíróság. Egy negyedik társukat a törvényszék felmentette.

Az eljárást szigorú biztonsági intézkedések mellett Bellinzona városában folytatták le.

A három irakit 2014 elején tartóztatták le terrorcselekmények kitervelése és az IÁ szélsőségeseinek az országba történő beutazása elősegítésének gyanúja miatt. A férfiak az eljárás során tagadták bűnösségüket. Egyikük a bíróság megállapítása szerint illegálisan tartózkodott Svájcban. A Swiss TV hírcsatorna szerint a csoport fejeként megnevezett férfi korábban menekültstátusszal rendelkezett, amelyet azóta a hatóságok visszavontak.

Az ítéletek még nem jogerősek, mind a vádlottaknak, mind az ügyészségnek jogában áll fellebbezni.

"Az ítélet világosan azt üzeni, hogy Svájc nem fogja tűrni liberális értékeinek és nyitottságának meggyalázást a terroristák tevékenysége által" - jelentette ki Michael Laubner főállamügyész.

Laubner hivatalának decemberi jelentése szerint jelenleg 33, iszlamista szélsőségesekhez köthető büntetőeljárás folyik Svájcban.

MTI

<

További külföldi híreink