Külföld

2016-03-08 20:55:00

Irán ismét megmutatatta elrettentő erejét

Ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat egy hadgyakorlat keretében, több rakétát indított el az ország különböző részeiből - jelentette kedden az ISNA iráni hírügynökség.

A kísérlet célja "megmutatni Irán elrettentő erejét, valamint hogy az iszlám köztársaság képes szembenézni bármilyen fenyegetéssel, amely az (iszlám) forradalmat, az államot vagy az ország szuverenitását éri" - olvasható az ISNA jelentésében.

Az Egyesült Államok januárban büntetőintézkedéseket vezetett be olyan cégek és magánszemélyek ellen, amelyeknek, illetve akiknek köze volt az iráni rakétafejlesztési programhoz, mert Irán októberben kísérletet hajtott végre egy közepes hatótávolságú Emad rakétával.


Az ENSZ szerint Irán az októberi rakétakísérlettel megsértette a Biztonsági Tanács 1929-es számú határozatát, amely megtiltotta neki, hogy bármilyen fejlesztést végezzen atomtöltet hordozására alkalmas rakétával. Ez a határozat érvényét vesztette, amikor januárban életbe lépett az Irán és a nagyhatalmak közötti nukleáris megállapodás, de rögtön hatályba lépett egy új, amelyben a Biztonsági Tanács (BT) felszólítja Iránt arra, hogy tartózkodjon minden olyan tevékenyégtől, amelytől az előző határozat eltiltotta.

Az Egyesült Államok a keddi rakétatesztelési hírről értesülve hamar közölte, hogy ha az igaznak bizonyul, akkor az ügyet a BT elé terjeszti Iránnak adandó "megfelelő válaszért". Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor azt is elismerte, hogy ilyen kísérletek magát a tavaly július 14-én Iránnal kötött atommegállapodást nem sértik. Hozzátette: Washington továbbra is erőteljesen él egyoldalú eszközeivel, hogy elhárítsa az iráni rakétaprogram jelentette fenyegetést.  

haszan roháni jelenlegi elnök (fotó: reuters)Haszan Roháni jelenlegi elnök (Fotó: Reuters)
Irán mindig tagadta, hogy kapcsolat volna ballisztikus rakétái és támadott nukleáris programja között. A júliusi megállapodás értelmében nukleáris programja szigorú korlátok közé van szorítva, és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) rendszeresen ellenőrzi.

Noha Irán azt hangoztatja, hogy az Emad rakéta hagyományos elrettentő eszköz, elméletileg bármilyen rakétával célba lehet juttatni atomtöltetet - írta a Reuters brit hírügynökség. Az Emadon legutóbb olyan fejlesztést végzett Irán, amely a pontosságát növeli.

atv.hu/MTI

Politikai hirdetés

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés