Külföld

2016-02-22 21:46:00

Szlovénia a hadsereg bevetését tervezi határain

Szlovénia a hadsereg bevetését tervezi határain, hogy a katonaság segítséget nyújthasson a rendőrségnek a migránsáradat irányításában - mondta Miro Cerar szlovén miniszterelnök hétfőn Ljubljanában tartott sajtótájékoztatóján.

Szlovénia a hadsereg bevetését tervezi határain
Szlovén katonák irányítják a menekülteket a határnál. (Fotó: Reuters)

A hadsereg határra vezénylését ugyanakkor a késő este folyamán még engedélyeznie kell a parlamentnek.

Cerar jelezte, hogy a hadsereg felhatalmazása három hónapra szól. "Ez nem hadművelet.

A katonaság mindössze segíti a rendőrséget a határok őrzésében és a menekültáradat irányításában, hogy a migránsok a regisztrációs pontokat használják a zöldhatár helyett"

- fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök úgy véli: az Európai Uniónak (EU) ki kell állnia értékei mellett, és védelmet kell nyújtania a menekülteknek, ugyanakkor meg kell védenie határait is az ellenőrizetlen migránsáradattal szemben. Emlékeztetett, hogy ez a lényege a macedón-görög határon felállított második védvonalnak, amely megállítja az illegális bevándorlást.

Utalt arra, hogy a kezdeményezést a visegrádi országok vezetői és az Unióban elnöklő Hollandia is támogatta.

miro cerar szlovén miniszterelnökMiro Cerar szlovén miniszterelnök
"Kulcsfontosságú volna, hogy az EU megvédje külső határait Görögországban, de ez egyelőre nem működik, mint ahogy a Törökország és EU közötti megállapodás sem" - mutatott rá. A menekültek azonosítása és regisztrációja egyedül csak Macedóniában bizonyított a gyakorlatban - vélekedett.

A cél megvédeni a schengeni övezetet, mert a határok lezárása az EU-n belül óriási gazdasági károkat okozhat,


de Schengen bukásához és az EU széteséséhez is vezethet - figyelmeztetett.

Cerar közös európai megoldást sürget a migrációs válság kezelésére, mert szerinte a balkáni útvonalon fekvő országok között komoly konfliktusokhoz vezethet a kialakult helyzet, amit minden áron el kell kerülni.

"Szlovénia szolidáris a menekültválság kezelésében, de egyúttal meg kell védeni nemzeti érdekeit" - húzta alá.

atv.hu/MTI

Politikai hirdetés

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés