Külföld

2016-02-19 12:16:00

Bréking: Líbiában bombázzák az IÁ állásait

Légicsapást mértek a Líbiában állomásozó Iszlám Állam fegyvereseire Sabratha városánál. Eddig legalább harmincan meghaltak - írja a BBC.

A The New York Times meg nem nevezett forrására hivatkozva írta meg, hogy amerikai vadászgépek légitámadást intéztek a dzsihadisták katonáira - írja a brit hírportál.

Sabratha város polgármester azt nyilatkozta a Reuters hírügynökség helyi munkatársának, hogy a főváros nyugati részén található épületet légicsapás ért. Tripoli ezen része van a legközelebb a tunéziai határhoz.

Egyes hírszerzési információk szerint az Iszlám Állam legfelsőbb vezetése Líbiába menekült Irakból és Szíriából.

A CNN hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a bombázás a terrorcsoport egyik legfontosabb vezetőjét, Noureddine Chouchane-t célozta meg, akiről úgy vélik, hogy a sabratha-i IÁ központban tartózkodik.

Chouchane-ról úgy tartják, hogy két, halálos áldozatokkal járó merényletben játszott kulcsszerepet. Az egyik a tavalyi Bardo Múzeum elleni támadás, a másik pedig egy tengerparti lövöldözés volt. Mindkettőért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget, és összesen 61 ember életét követelte összesen.

Frissül.

atv.hu

Politikai hirdetés

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés