Külföld

2016-02-19 08:00:00

Állami gyerekrablások Norvégiában

A gyerekek érdeke Norvégiában látszólag mindenek felett áll, minden az ő jogaik körül forog. De a valóság az, hogy az állam saját tulajdonként tekint rájuk, és a legabszurdabb okokkal szakítanak szét családokat.

Állami gyerekrablások Norvégiában

A skandináv országokban élénken él a "tökéletes" állam képe. Ennek lényege, hogy a polgár a béke és a jólét fennmaradását az államba vetett maximális bizalomban látja. Ezért is terjedt el az a nézet, hogy a gyermek elsősorban nem a szülő, hanem az állam tulajdona, akinek nevelési „elsőbbsége” van. Ha a szülők megsértik a központi normát, azt úgy értelmezik, hogy a gyermek jogait sértik, ezért bármikor elvehetik a kiskorúakat, akiket nevelőszülőnél helyeznek el.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Bodnariu házaspártól novemberben vette el erőszakkal a norvég gyermekvédelem, vagyis a Barnevernet a gyerekeiket. Az iskoláskorú lányok akkoriban sokat meséltek a tanáraiknak és a társaiknak az otthon hallott bibliai történetekről, ezért az egyik pedagógus jelentette, hogy radikális keresztény szellemben nevelik őket. A Barnervernet a szülők tudta nélkül kihallgatta a lányokat.

Miután „beismerték”, hogy több olyan dolog is van, ami fülhúzás vagy fenékre csapás terhe mellett otthon tilos a számukra, többet nem mehettek haza.

A családhoz is kiszálltak rendőri kísérettel, ahonnan az 5 és 2 éves fiúkat egyszerűen elrángatták az édesanyjuk mellől. Másnap pedig a 3 hónapos Ezekielt is elvitték, ezzel megsértve az anyának még a szoptatáshoz való jogát is. Két nappal később közölték, hogy a gyerekeket szétválasztották és két családnál helyezték el, és már el is kezdtek "integrálódni" új életstílusukba.

A szülők három harcokkal teli hónap után lehettek együtt először a gyermekeikkel. A gyermekvédelem egy héttel korábbra ígérte a találkozót, majd elhalasztották, amitől az anya, Ruth, mély depresszióba esett.

Amikor végre együtt lehettek, az ötéves Mateien egy csúnya karcolást és horzsolást vettek észre, a kétéves Ioan arcán pedig zúzódás volt. A gyermekvédelem otthoni balesetekre hivatkozott,

és azt mondták, hogy ha bebizonyosodna, hogy nem megfelelően vigyáznak a kicsikre, akkor új nevelőszülőket keresnek nekik. Marius és Ruth nem értik, hogy ha tőlük a testi épségük védelmében vették el a gyerekeket, akkor most miért nem törődnek a fizikai állapotukkal.

a bodnariu gyerekekA Bodnariu gyerekek

A gyerekek mindenestre nagyon örültek a szüleiknek, akikkel sokat beszélgettek és játszottak, majd leültek enni. A család rendszeresen imádkozott, ezért is szomorította el őket, hogy Matei már „elfelejtette, hogy mit kell mondani evés előtt.” Ebéd közben a hétéves Naomi aggódva fordult a szüleihez, és azt mondta, nem akarja, hogy ilyen hamar meghaljanak, mert még sokat kell tőlük tanulnia. Ruth és Marius nem értik, hogy ki és miért mondhatta azt a gyereknek, hogy ők halálos betegek.

A szülők jogait is meg akarják vonni

A háromórás látogatás végén a gyerekek nem akarták ott hagyni a szüleiket, nem értették, hogy miért kell idegenekhez menniük. A házaspár eközben a márciusi bírósági tárgyalásra készül, ahol a gyermekek elhelyezéséről döntenek. Illetve egy közigazgatási tárgyalás is lesz, ugyanis a Barnevernet el akarja venni a szülői jogaikat.

A folyamatba bevonnak egy pszichológus szakértőt is, akinek a véleménye a bíróság végső döntését is befolyásolja. A szakembert viszont a Gyermekjóléti Szolgálat akarja kiválasztani.

A szülőknek ugyan joguk lenne megválasztani a pszichológust, de az első javaslatukat az ügyészség elutasította.

ruth és mariusRuth és Marius

A család ügyét már az Európai Parlamentben is napirendre tűzték. Norvégiát korábban már elítélte az Emberi Jogi Bíróság gyermekvédelmi rendszere miatt, 2007-ben pedig azért marasztalták el, mert bebizonyosodott, hogy a Barnevernet hamis bizonyítékokat gyártott, hogy gyerekeket vehessenek el a családjuktól.

Szelektív abortusz bármi áron

A norvég kormány a gyermekek védelme érdekében két éve szigorított az abortusztörvényen, és teljes abortusztilalmat vezettek be a 22. héttől. Ennek az az oka, hogy több olyan esetet is regisztráltak, amikor a 22-23 hetes magzatoknak a terhességmegszakítás után még 45-90 percig dobogott a szíve. Bár úgy tűnik, tényleg mindent megtesznek a gyermekek védelmében, a szelektív abortuszt még mindig engedélyezik. Ez azt jelenti, hogy

(töbszörös) ikerterhességnél embrióredukcióval érik el a kívánt magzatszámot. Vagyis a szülőknek csak annyi gyereket kell megtartaniuk, amennyit szeretnének.

A beavatkozást akkor is elvégzik, ha a másik gyermek, vagy gyermekek egészségesek, bár az eljárás a megmaradásra szánt magzatok életét is veszélyeztetheti.

Pedofil nevelő, és pénzügyi visszaélések

A Barnevernet bár látszólag a gyermekek jogait védi, mégis több kétes ügybe is keveredett már. Az elmúlt időben több pénzügyi visszaélésre is fény derült. A nevelőszülőség ugyanis nagyon jó üzlet: volt olyan gyámügy intéző, aki egy családtól elvett gyereket a saját testvéréhez helyezett ki gondozásba, így biztosítva a folyamatos állami pénzforrást, és persze a munkát a saját nővérének. Egy nevelőcsalád ugyanis akár havi 60 000 norvég korona (1,9 millió Ft) támogatást is kaphat.

Mindez azonban eltörpül amellett, hogy a nevelőszülőkhöz került gyerekek nem feltétlenül kerülnek védettben környezetbe.

Egy norvég pedofil nevelőapuka 2003 és 2012 között több száz gyereket rontott meg, és 40 ezer gyermekpornográf fotót, valamint 4 ezer videót találtak nála.

A gyerekeket pedig a legkülönfélébb okokkal szakítják el a szüleiktől. Volt, hogy egy hiányzó tejfog miatt családon belüli erőszak vádjával vittek el egy hároméves kisfiút. De azt is elég indoknak tartották, hogy a három- és a féléves gyerekek a szüleik ágyában aludtak.

Túl fiatal a gyerekneveléshez

A brazil Daiane Lopes Alvesnek már volt egy két- és egy egyéves gyermeke, amikor 20 évesen a harmadik babáját várta. A Barnevernet úgy döntött, hogy még túl fiatal a gyermekneveléshez, és „megelőzés céljából” elvették tőle a gyermekeit. Daiane Olaszországba menekült szülni, hogy legalább a legkisebb vele maradhasson.

Azóta is folyamatosan harcol a gyermekeiért, így most Olaszország és Norvégia között ingázik. A Barnevernet egyébként is meglehetősen szkeptikus a fiatal anyákkal kapcsolatban, mivel Norvégiában a nők többsége nem vállal fiatalon gyerekeket, inkább csak a karrierépítés után.

Túl fáradt és kimerült

May Lund Nikolaisentől különösen kegyetlen módon vették el a kisbabáját. Amíg szülés után a kórházban lábadozott, behívták a Barnevernethez egy beszélgetésre, bár azt nem árulták el, hogy miről van szó. Végül közölték vele, hogy mivel ő „túl fáradt és kimerült” ahhoz, hogy gondoskodjon a csecsemőről, már el is vették tőle. May nem értette a döntést, hiszen már volt egy felnőtt, 20 éves gyermeke, akivel semmilyen probléma nem volt. Teljesen sokkolták a hallottak, és visszarohant a kórházba. „Futottam, ahogy csak bírtam. Csak még egyszer magamhoz akartam szorítani, csak még egyszer érezni akartam az illatát. De amikor oda értem, már üres volt az ágya” – mesélte az átélt borzalmakat. May azóta sem látta a gyermekét.

A Michalaková család

A Michalaková házaspár 2003-ban költözött Csehországból Norvégiába, ahol két fiúk született. 2011 márciusában a norvég óvoda vezetése jelentette, hogy az egyikük olyasmit mondott, hogy az édesapja a pizsamájában matatott. A molesztálást nem sikerült bizonyítani, ennek ellenére másfél hónappal később a Barnevernet szexuális zaklatás és bántalmazás gyanújával elvette a szülőktől az akkor öt- és kétéves gyermekeket, és nevelőszülőknél helyezték el őket.

A megpróbáltatásokat a szülők házassága nem élte túl, de az anya, Eva, azóta is küzd a fiai visszaszerzéséért. Bár a bíróság kétszer is megvizsgálta az ügyet, és nem talált bizonyítékokat a gyermekek szexuális zaklatására, a Barnevernet kitartott korábbi álláspontja mellett, és végleges gyámszülőknél helyezték el a fiúkat. Korábban úgy döntöttek, hogy az anya évente kétszer 15 percre láthatja a gyermekeit (és akkor sem szólhat hozzájuk az anyanyelvükön), nemrég viszont még ezt is megvonták tőle.

Kevés szemkontaktus

Egy szlovák férfitől és a hallássérült norvég feleségétől azért vették el a 2,5 hónapos kislányukat, mert a szakember szerint nem volt kielégítő a szülők és a baba közötti szemkontaktus. A Barnevernet akkor kereste fel a családot először, amikor Mary még csak 10 napos volt. A látogatások egyre gyakoribbak lettek, és teljesen kiszámíthatatlan időpontokban bukkantak fel a munkások.

maryMary

Egyik alkalommal jelezték, hogy szeretnének egy néhány perces videót készíteni az apáról és a gyermekéről, hogy elemezzék a kapcsolatukat. A felvételre egy kicsi, zárt szobában került sor, ahol Mary nagyon kényelmetlenül érezte magát, az apját pedig megkérték, hogy cserélje ki a pelenkáját. A látottak elemzése után a Barnevernet megállapította, hogy nincs elég szemkontaktus a gyermek és a szülők között, ezért elvitték a kislányt.

Ragaszkodott az anyatejhez, elvitték

A 20 éves, amerikai Amy Jakobsen Bjørnevåg-tól és férjétől, Kevintől azért vették el 19 hónapos kisfiukat, mert lassan akart átszokni az anyatejről a szilárd ételre. Amy elmondása szerint minden étkezésnél leültették az asztalhoz a kisfiukat is, és ugyanolyan ételt kapott, mint a szülei. Viszont csak néhány falatot volt hajlandó enni, mivel jobban szerette az anyatejet. Másfél évesen 9,6 kilogramm volt, ami egy kilóval kevesebb, mint a norvég átlag. Bár egészséges volt, a Barnevernet mégis úgy döntött, hogy nincs biztonságban. Ezért egy nap három szociális munkás két rendőr segítségével erőszakkal elvitte Tylert. A szülők azóta sem tudnak róla semmit.

Jelenleg 3000 gyermek van a Barnervernet "gondozásában".

A cikkhez felhasznált források: stopbarnevernet.com, konyvescsajszis.cafeblog.hu, Hetek, konzervativcsalad.blog.hu, bodnariufamily.org

Politikai hirdetés

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés