Külföld

2016-02-14 06:45:00

Orosz rulett szaúdi módra

Szaúd-Arábia két proxiháborúban, Jemenben és Szíriában is harcol Irán ellen. Egyikben sem rózsás a helyzet, a királyság gondjait pedig csak növeli a stagnáló olajár, mely eddig sosem látott költségvetési deficitet hozott. Ugyanakkor az új szaúdi vezetés érdemben mégsem csökkentette az olajtermelés volumenét, amiben az a megfontolás vezette, hogy az áresés a konkurenciának – legfőképpen az Iránt támogató Oroszországnak – sokkal jobban fog fájni. Kérdés, hogy ki bírja tovább. A Hetek cikke.

Orosz rulett szaúdi módra

2015 januárjában, 90 éves korában meghalt Abdullah szaúdi király. A trónon testvére, Szalman követte, aki első körben meg is bolygatta a hatalmi pozíciók öröklődésének rendjét, kisebbfajta botrányt robbantva ki a népes királyi családban.

Felrúgta azt a hagyományt, hogy az uralkodóház legidősebbjei öröklik a jelentős pozíciókat, és koronahercegnek egyik unokaöccsét, Nájefet nevezte ki, a koronaherceg helyettesének pedig saját fiát, a harmincas éveiben járó Mohammedet.

Rettegve az arab tavasz következményeitől és a királyi család iszlamista belső ellenzékétől (itt elsősorban a Muzulmán Testvériségre kell gondolni), az ifjú koronaherceg pillanatokon belül az ellenőrzése alá vonta a kulcsfontosságú minisztériumokat. A király teljes támogatásával ő lett egyszerre a hadügyminiszter, a hadsereg vezetője, de gyakorlatilag a szaúdi gazdasági tanács vezetője is, aki ellenőrzi az ország bevételeit.

A szaúdi hegemónia szempontjából kritikus pillanatban került hatalomra Szalman király: testvére szociális juttatásokkal sikeresen megakadályozta, hogy a térségen végigsöprő forradalmi hullám megingassa a pozícióját, és a felemelkedő iszlamista kormányzatok elmozdítását is nagyban támogatta, dollármilliárdokat juttatva például az Egyiptomban felálló katonai kormányzatnak, cserébe a Muzulmán Testvériség trónfosztásáért.

szalman királySzalman király

Az ellentét a királyság hivatalos vahabita ideológiája és a Testvériség között nem a konzervativizmusban gyökerezik. A Muzulmán Testvériség és követői modernisták a vahabizmushoz képest, és a társadalmi igazságosság nevében készek lennének akár a királyság intézményét is felszámolni. Ezen a téren kerülnek szembe a szaúdi uralkodóházzal és az ország kezdete óta fenntartott intézményrendszerrel. Az állam alapítása óta nem fordult elő, hogy bárki is vezető pozícióba kerüljön, aki nem tartozott a királyi családhoz.

A néhai Abdullah király sikeresen lépett fel a belső ellenzéke ellen, szociális juttatások százaival fogta be az elégedetlenkedő, társadalmi reformokat követelő ellenzék száját, és tett róla, hogy a Muzulmán Testvériség ne maradjon vezetői pozícióban a térségben.

A szíriai polgárháború nagy szunnita szponzora is emiatt lett: egyrészt el akarta kerülni, hogy a szunnita lázadók körében ne a vahabi ideológia domináljon (Törökország és Katar a Muzulmán Testvériség mellett tette le a voksát 2013-ban), azt pedig kész nyereségként értékelte, ha a polgárháborúban sikerül elmozdítani a síita Aszad-kormányt, Irán és Oroszország szövetségesét, aki ideológiailag (Irán) és az olaj miatt gazdaságilag is nagy vetélytársai a királyságnak.

A szponzoráció vakvágányra futott. A szintén vahabi ideológiából, de már a takfirizmussal (ennek a dogmának a lényege, hogy az is tekinthető eretneknek, hitehagyottnak, aki magát muszlimnak vallja – ez alapján fejeznek le terroristák olyan személyeket is, akik elvileg hittársaik) megfejelt al-Kaida (sem a Nuszra Front, sem az Iszlám Állam) nem tartott igényt a királyság útmutatására, és nyíltan szembefordultak az uralkodóházzal. Ez volt a kisebb baj.

A nagyobb pedig az, és ebben a legtöbb arab politikai elemző egyetért, hogy a ‘90-es évek óta a térséget jellemző Pax Americana – vagyis, hogy az amerikaiak akár fegyveres beavatkozással is garantálják a status quo fenntartását – végleg véget ért.

Ezt a következtetést 2013-ban vonta le a királyi család, amikor is Aszad elnök vegyi fegyvereket vetett be a lázadó szunnita lakosság ellen Szíriában, átlépve ezzel a Barack Obama által sokszor emlegetett „vörös vonalat”. Aszad ellen azonban nem léptek fel az amerikaiak, a helyén tudott maradni. Az oroszok ukrajnai beavatkozása ellen is csak szankciókkal és a nemzetközi olajár manipulálásával válaszoltak, melytől azt remélték, térdre fogja kényszeríteni a hirtelen világhatalmi törekvésekkel jelentkező Moszkvát.

aszadAszad

Az amerikai beavatkozások hiányát jól érzékelte a térség középhatalma, Irán is. Míg az egyik oldalról asztalhoz ültek az Egyesült Államokkal, és elérték az országot sújtó szankciók feloldását az atomprogramjuk feladásáért cserébe, jelentősen bevonódtak a szíriai konfliktusba Aszad oldalán, emellett pedig felfegyverezték a jemeni huthikat, akik be is vették a fővárost, Sana’at, elmozdítva a szaúdbarát kormányzatot.

Szalman király ebben a politikai helyzetben került hatalomra. Fiát, Mohammedet bízta meg azzal, hogy értékelje a királyság politikai kilátásait, és dolgozzon ki stratégiát a válság kezelésére, aki ezt meg is tette.

Őrületes fegyverkezés

Mohammed főherceg, teljhatalmat kapva a királytól, azonnal belépett a jemeni polgárháborúba, és jelentős pénzekkel, valamint fegyverekkel támogatta meg a visszavonuló szunnita kormányzatot. A jelentősnek még nagy jóindulattal sem mondható szaúdi hadsereg vadászgépeit is bevetette, hogy visszaszorítsa a huthikat, eddig azonban nem sikerült komolyabb eredményeket elérni.

Jemen azért fontos Szaúd-Arábiának, mert a két ország határos egymással. Ha egy síita irányítású állam jön létre Jemenben, akkor a Szaúd-Arábiában élő síita kisebbség, melyet tűzzel-vassal nyomott el eddig a szaúdi kormányzat, kifogyhatatlan szponzorra lel, arról nem is beszélve, hogy ezzel a támogatással akár egy fegyveres felkelést is kirobbanthat.

Emellett, felismerve, hogy az Egyesült Államok már korántsem biztos, hogy garantálni fogja a királyi család biztonságát, az Arab Ligát felhasználva egy közös „szunnita” hadsereg felállítását pedzegette meg, melynek – szaúdi befektetésekért cserébe – Egyiptom lenne a zászlóshajója. A királyság félelmeit mi sem jelzi jobban, mint hogy az egyébként államként el nem ismert Izraellel is egyre barátságosabb hangot ütött meg, amikor az Irán elleni fellépés került napirendre.

obamaObama

Szalman királynak ezenkívül a perzsa államot sújtó szankciók feloldásával is kezdenie kellett valamit. Számítva Teherán felháborodására, kivégeztette a 46 éves szaúdi síita imámot, Nimr al-Nimrt. A szaúdi követséget felgyújtó „teheráni csőcselék” elegendő indok volt, hogy az öbölmenti országok újabb „szankciókkal” sújthassák Iránt.

Ez azonban nem volt elég, hogy Iránt megakadályozza abban, hogy beléphessen a nemzetközi olajpiacra.

Hét szűkös esztendő

Szaúd-Arábia gazdasága az olajra épül. A világon a királyságban található a legjobb minőségű olaj, ami egyben a legkönnyebben kitermelhető. Mohammed herceg, bár felismerte, hogy az olaj árának mélyrepülése érzékenyen érinti a szaúdi gazdaságot (már most 150 milliárd dollár költségvetési deficittel számolnak), mégis úgy döntött, hogy nem fogja vissza a kitermelést. Ebben a gazdasági manőverben az az elképzelés vezette, hogy tekintve a királyság különleges adottságait, az olajár miatti bevételkiesés sokkal durvább hatással lesz a konkurenciára, mint rájuk.

Ez a számítás be is jött: Oroszország éppen a hetekben jelentette be, hogy a költségvetési hiány miatt több külföldi beruházását is leállítja (ez érintheti Paks II.-t is), a szíriai tárgyalások során kezd jelentéktelenné válni az olajkártya használata mindegyik oldalon.

Bár a királyság gazdasága is jelentősen megsínylette az alacsony olajárat, a sajtóban meg-megjelenő cikkek nagyban eltúlozzák a válság mértékét. A szaúdi nemzeti olajcéget, az Aramcót valóban be fogják vezetni a tőzsdére, de ettől még a cég irányítása és bevételének java a királyi család kezében marad.

A gazdasági reformok bevezetése – és az ebből következő társadalmi feszültségek – pedig alsó hangon is még két évig biztosan elodázhatóak, tekintve, hogy az olajválságot megelőző években a királyság az állami olajcég bevételeiből már feltöltött egy szuverén vagyonalapot, pont az ilyen forgatókönyvekre felkészülve. A SAMA Foreign Holdings a maga 773 milliárd dolláros vagyonával gond nélkül tudja fedezni a szaúdi költségvetési hiányt, s bár a válság kitörése óta a tartalék 630 milliárd dollárra esett vissza, az, hogy a királyság a valutatartalékaihoz nyúljon, még messze van, külföldi tőkekivonások sem várhatóak a közeli jövőben.

Mindez nem mondható el a konkurenciáról. Bár az orosz gazdaság valós helyzetéről kevés információ áll az elemzők rendelkezésére, az elmúlt hetekben a gazdasági hiány csökkentését célzó nemzetközi bejelentések azért elárulják, mekkora is lehet a baj.

Ha pedig Oroszország nem tudja az elkövetkező két évben fenntartani a költségvetését a jelenlegi olajárakon, akkor két lehetősége marad: politikai egyezségre jut az új szaúdi királlyal, melynek keretén belül a nagy kitermelő országok közösen fogják vissza a termelést, ezzel megemelve az olajárakat.

Ezzel párhuzamosan pedig nyomást gyakorol stratégiai szövetségesére, Iránra, hogy olajával ne bojkottálja az áremelést célzó megállapodást.

A másik lehetősége, hogy leáll a hadigépezetével, és kivonul Szíriából és Ukrajnából, befejezi bábállamainak a finanszírozását, hogy lefaragjon a keretből. Szaúd-Arábia mindkét opciónak nagy nyertese lehet.

Hetek / Jászberényi Sándor

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek