Külföld

2016-02-09 06:50:00

Rendszeresen megerőszakolta amerikai túszát az Iszlám Állam feje

Vádat emeltek az Egyesült Államok egy szövetségi bíróságán az Iszlám Állam egyik volt vezetőjének felesége ellen, amiért a gyanú szerint elősegítette Kayla Mueller amerikai túsz halálát. A fiatal lányt az Iszlám Állam vezére rendszeresen megerőszakolta.

Rendszeresen megerőszakolta amerikai túszát az Iszlám Állam feje
Kayla Mueller

Az igazságügyi minisztérium helyi idő szerint hétfőn jelentette be a 25 éves Niszrín Aszad Ibrahim Bahar elleni vádemelést.

A vádirat alapján azzal gyanúsítják az Umm Szajjáfként is ismert iraki nőt, valamint férjét, Abu Szajjáfot, hogy Kayla Mueller 26 éves segélymunkást és más női foglyot rabszolgaként tartottak.

Amerikai hírszerzési vezetők még tavaly nyáron tájékoztatták Mueller családját, hogy lányukat Szajjáfék lakásán rendszeresen megerőszakolta Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezére.

Mueller 2015 februárjában életét vesztette a terrorszervezet ellen szíriai területen végrehajtott koalíciós légicsapások egyikében. Szajjáffal májusban végzett Szíriában az amerikai Delta kommandó, a feleségét, Umm Szajjáfot pedig foglyul ejtették, és vádemelésre átadták az iraki hatóságoknak.

A Mueller megerőszakolásáról szóló értesülés tőle származik, de beszámoltak róla az amerikai tússzal együtt rabszolgaként tartott, később kiszabadult lányok is.

atv.hu / MTI

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek