Külföld

2016-02-04 11:47:00

Gigarazzia Németországban: lecsaptak az Iszlám Állam terroristáira

Németországban súlyos állam elleni erőszakos bűncselekmény előkészítésének és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez fűződő kapcsolatok gyanúja miatt őrizetbe vettek két embert - közölte csütörtökön a berlini rendőrség.

A közlemény szerint terrorelhárító egységek bevetésével egy időben több helyszínen házkutatást tartottak Berlinben, Észak-Rajna-Vesztfália és Alsó-Szászország tartományban. A fővárosban két lakást és két további helyszínt kutattak át. Az akció négy férfi ellen irányult. Őrizetbe két férfit vettek, és egy nőt, aki ellen más ügyben elfogatóparancs volt érvényben.

Az egyik gyanúsítottat az algériai hatóságok is keresik az IÁ-hoz fűződő kapcsolatai miatt. Az illető az eddig feltárt adatok alapján Szíriában katonai kiképzést kapott. A házkutatásokon lefoglaltak egyebek mellett számítógépeket és mobiltelefonokat - áll a közleményben.

Sajtóértesülések szerint a berlini tartományi bűnügyi hivatal vezette nagyszabású razziában 450 rendőr és kommandós vett részt, és mindkét őrizetbe vett férfi algériai.

A fő gyanúsított 35 éves, egy menedékkérőket befogadó állomáson vették őrizetbe az észak-rajna-vesztfáliai Attendornban. Az illető a szövetségi alkotmányvédelmi hivatalnak (BfV) - a német belső elhárításnak - tűnt fel, adatai szerint Szíriában harcolt az IÁ oldalán, és több személyazonosságot használ.

Az ARD országos közszolgálati televízió értesülése szerint az alsó-szászországi Hannoverben is átkutattak egy menekültszállást.

Arra utaló jeleket nem találtak, hogy az összehangolt razziával küszöbön álló terrortámadást akadályoztak meg.

atv.hu / MTI

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek