Külföld

2016-01-17 14:36:00

Reményt hirdetett a pápa a migránsoknak

"Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!" - mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.

Reményt hirdetett a pápa a migránsoknak

Az egyházfő kijelentette: az elvándorlók mindegyike "történelmet, kultúrát, értékeket" hordoz magában úgy, hogy megtapasztalta a nyomort, elnyomást és félelmet is.

"Jelenlétetek ezen a téren az Istenbe vetett remény jele!"

- fogalmazott Ferenc pápa.
    
Az egyházfő a Jakartában és Burkina Fasóban történt terrorista merényletek áldozataiért imádkozott, és azt szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség elkötelezetten építse a békét.
    
A pápa köszöntőjének elhangzása után a bevándorlók és a menekültek áthaladtak a Szent Péter-bazilika szent kapuján. A bazilikában a számukra bemutatott misén vettek részt.
    
Az egyházfőnek világnapra szóló üzenete még szeptemberben jelent meg A migránsok és menekültek kihívása, Az irgalmasság evangéliumának válasza címmel.
    

A Szent Péter téren vasárnap összegyűlt mintegy hétezer migráns és menekült a közép-olaszországi Lazio tartomány egyházmegyéiből érkezett, ahol az utóbbi hónapokban befogadásra találtak.

Kétszázan egy Róma közeli menekültállomásról jöttek. A bevándorlók és menekültek mintegy harminc különböző nemzetet képviseltek és országaik zászlóját lobogtatták. Két ukrán menekült vitte azt a fából készült keresztet, amely a Lampedusa szigetére érkező, menekülteket szállító hajók deszkáiból állítottak össze. A keresztet 2013 júniusában Ferenc pápa megáldotta, amikor Lampedusára látogatott.


    
A Szent Péter-bazilikába bevitt kereszt arra a 4500 migránsra emlékeztetett, akik tavaly a tengeren való átkelés közben veszítették életüket, közöttük 750 gyermek. Az olasz püspöki kar nyilatkozata szerint a keresztet azért ukránok vitték, mivel ők egy "elfelejtett háborúra" emlékeztetnek.
    
A Szent Péter-bazilikában Antonio Maria Veglio bíboros, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke mutatott be nekik misét. A misére megszentelt ostyákat három olyan, gyilkosságért elítélt rab készítette, akik a megtérés útjára léptek a milánói börtönben. Ferenc pápa beszédében külön köszönetet mondott nekik.
    
Az elvándorlók és menekültek világnapján Lampedusa szigetén mutatott be misét Francesco Montenegro a szicíliai Agrigento érseke, a Caritas szervezetének olaszországi elnöke.

atv.hu / MTI

Politikai hirdetés

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés