Külföld

2016-01-08 10:33:00

Brüsszelben készítették el a párizsi merénylők a "Sátán anyját"

Rendőrségi források szerint a belga főváros Schaerbeek nevű kerületében, egy bérelt lakásban készítették el a november 13-i párizsi merényletek elkövetői által viselt robbanóöveket - írta pénteken a De Standaard című flamand lap.

Brüsszelben készítették el a párizsi merénylők a "Sátán anyját"

A hatóságok december elején szereztek tudomást a lakásról, amely a nyomozás eddigi állása szerint a terrortámadások után búvóhelyül szolgált a feltételezett főszervezőnek, az ország első számú körözött személyének számító Salah Abdeslamnak. A lakást egy másik gyanúsított bérelte, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Belga sajtóhírek szerint a schaerbeeki bombagyárat december 9-én fedezte fel a rendőrség. A lakásban TATP, vagyis triaceton-triperoxid nyomait találták, valamint három, robbanószer tárolására alkalmas, kézzel készített övet. A helyszínen a magát Yassine Baghlinak is nevező belgiumi születésű Salah Abdeslam ujjlenyomatát is megtalálták.

A biztonsági körökben "Sátán anyjaként" is nevezett TATP alapvető háztartási anyagokból előállítható, ezt használták a 2005. évi londoni merényletekhez, és ezt próbálta felrobbantani 2001 decemberében egy repülőgépen a "Cipőbombás" néven elhíresült Richard Reid is.

A tájékoztatás szerint a detonátorokat Párizs környéki Alfortville egyik szállodájában csatlakoztatták a robbanóövekhez, amelyben Abdeslam szobát foglalt.

salah abdeslamSalah Abdeslam

A belga szövetségi ügyészség nem volt hajlandó kommentálni a De Standaard értesüléseit.

Salah Abdeslamot még mindig nem sikerült kézre keríteni. A férfi ellen a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van, és azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben.

A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.

atv.hu / MTI

<

További külföldi híreink